Indul a választásokon a kertjét árammal védő gazda

Vágólapra másolva!
Mentelmi joggal mentené meg a börtöntől az Összefogás Párt azt a kesznyéteni gazdát, aki áramot vezetett a kerítésébe a tolvajok ellen, és emiatt egy ember meghalt. Miniszterelnök-jelöltként indítja a gazdát a választásokon a párt, amelynek elnöke Monok polgármestere.
Vágólapra másolva!

Szoboszlai Barna, a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi lett az Összefogás Párt miniszterelnök-jelöltje, a párt országos listavezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12-es választókerület országgyűlési képviselő-jelöltje. Pénteken mutatkozott be jelöltként Monokon a 69 éves férfi, aki ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. A tulajdonos a tolvajok ellen védekezett árammal, emiatt 2008 nyarán egy férfi halálos áramütést szenvedett, egy másik ember pedig megsérült.

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, Monok polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: szerinte egy igazságtalan rendszer áldozata Szoboszlai, aki védeni akarta a saját tulajdonát. Az idős embert - mivel valószínű, hogy a bíróság elítéli - csak úgy lehet megmenteni a börtöntől, ha a mentelmi jog intézményéhez folyamodnak - tette hozzá.

Szepessy szerint Szoboszlai jelkép lett az országban. A jelölése "egy kis fricska" a mai politikai élet felé - mondta a monoki polgármester.

Az Összefogás Pártot csütörtök este vette nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság.