![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/0912/20091212mesterhaz2.jpg)
Mesterházy vitatkozni akart
Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel a két párt programjáról - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy szombati sajtótájékoztatón. Mesterházy szerint az MSZP szakpolitikusai azért akarnak vitákat, mert "az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját".
A miniszterelnök-jelölt azután helyezte kilátásba a vitákat, hogy pénteken Orbán Viktor, a Fidesz elnöke országértékelő beszédet tartott, de abban általános célkitűzéseken kívül szinte semmilyen konkrétum nem derült ki a Fidesz terveiről. (Az országértékelőről szóló cikkünket itt találja). Mesterházy szerint az általuk kezdeményezett vitának épp az lenne a lényege, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".
Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, úgy válaszolt: az MSZP-nek elsősorban a Fidesz az ellenfele, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat. Mesterházy elmondta, hogy az MSZP is épp saját programjával foglalkozik: szombati választmányi ülésük is annak a konzultációsorozatnak a része, amelyet az MSZP a választási programjáról tart.
Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy a Fidesz programjáról érdeklődő Mesterházy mit tart az MSZP nyilvános programjának, hiszen az MSZP 2009 decemberében nyilvánosságra hozott "programját" ő nem nevezte annak. Pártja eddig egy 15 oldalas dokumentumot tett le az asztalra, amely szintén főleg általánosságokat tartalmazott. A dokumentumról, amelyre a párt rendszeresen programként hivatkozott, Mesterházy decemberben az [origo]-nak azt mondta, hogy az nem program, hanem csak "egy politikai irányvonal", keret, alapvetés a programhoz. (Erről a dokumentumról itt olvashat részletesen).
A Fidesz Mesterházy kezdeményezését szombaton kora délután egyértelműen visszautasította, jelezve, hogy nem akar vitázni programokról a szocialistákkal. "A Fidesznek 2007 decembere óta van programja, hazug, korrupt emberekkel pedig csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze" - írta rövid közleményében Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.