
Orbán Anita
Rejtőzködnek a Fidesz női jelöltjeiAz [origo] cikke a Fidesz egyéniben induló női jelöltjeiről
Orbán Anita egészségügyi okok miatt nem tudja vállalni az országgyűlési képviselőjelöltséget, ezért a Fidesz Országos Választmányának elnöksége Simicskó Istvánt jelöli Budapest 16. számú egyéni választókerülete Fidesz-KDNP-s indulójának - olvasható a Fidesz sajtóosztályának egymondatos közleményében.
Orbán Anita a XI. kerületben, a 16-os választókerületben lett volna a legnagyobb ellenzéki párt egyéni jelöltje. A választókerületben a szocialista Molnár Gyulával, a XI. kerület jelenlegi polgármesterével kellett volna megküzdenie.
A Fidesz női jelöltjeiről szóló január végi cikkünkben szerettük volna megszólaltatni Orbán Anitát, a politikus azonban nem nyilatkozott: először azt mondta, gondolkodási időt kér, később pedig hiába kerestük telefonon, nem tudtuk elérni.
Navracsics Tibor frakcióvezető decemberben az MTV Este című műsorában a női jelöltek közül Orbán Anitát emelte ki név szerint. Orbán energia- és külpolitikai szakértő, három nyelvből felsőfokú nyelvvizsgája van, az Egyesült Államokban doktorált, több könyvet írt, korábban pedig a külpolitikai rovatot vezette a Heti Válasz című politikai hetilapnál. Orbán eddig intenzív kampányt folytatott. Jelen van például a Twitteren, saját blogja van, ráadásul a Fidesz női politikusai közül messze neki a legtöbb a rajongója a Facebookon. Egyik januári facebookos bejegyzése például arról szólt, hogy rajongói számát tekintve megelőzte az SZDSZ-es John Emesét.
A politikus vasárnap este Facebook oldalán megerősítette a hírt, hogy egészségügyi okok miatt visszalép a jelöltségtől. Hozzátette, továbbra is jelen lesz majd a közösségi oldalon. "Ugyanúgy fogok majd írni, linkelni és válaszolni, csak most sajnos egy kicsit ritkábban, mint eddig" - olvasható az üzenőfalán. Ugyanígy megerősítette a hírt Twitter-oldalán is.
A jelöltsége megszűnéséről szerettünk volna érdeklődni Orbán Anitánál, de vasárnap este nem vette fel telefonját.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.