Elvesztegetett voksnak nevezte a Jobbikra adott szavazatokat Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar televízió Ma reggel című műsorában. "Mit tud elintézni egy párt, amelyik legjobb esetben is 10-15 százalékot szerezhet?" - kérdezte Orbán, aki óva intette a jobboldali szavazókat attól, hogy megosszák a listás és az egyéni szavazatukat a Fidesz és a radikális jobboldali párt között.
Orbán ismét azt mondta, nem fognak koalíciót kötni a Jobbikkal, illetve semmilyen formában nem kívánnak együttműködni velük. A műsorvezető felvetésére a pártelnök úgy fogalmazott, a Jobbik vagy az MSZP is támogathatja ugyan a parlamentben egy-egy kezdeményezésüket, de "az az ő dolguk", hogy hogyan szavaznak. Orbán szerint 1998-ban a kisgazdákkal azért kötöttek koalíciót, mert meg tudtak állapodni egy közös programban, de a Jobbik programját nem látja összeegyeztethetőnek a saját pártjáéval.
Orbán a műsorban egy konkrét ügyben megdicsérte a kormányt: "helyes és derék lépésnek" nevezte az a döntést, amely 50 millió forintos alapot hoz létre a szlovákiai nyelvtörvény miatt esetleg megbírságolt magyarok megsegítésére. Kérdésre Orbán azt mondta: a Fideszen "nem fog múlni" a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyarok számára, de erről a parlamentnek kell majd döntenie.
A pártelnök egy kérdésre válaszolva azt mondta: lényegében egyetért azzal a kormány álláspontjával, amely szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható, nincs szükség drasztikus beavatkozásra. Szerinte a rendszer ugyan nem feltétlenül igazságos és sok pénzébe kerül a költségvetésnek, de úgy fogalmazott: nem hosszútávú modellekben kell gondolkofdni, hanem most kell az időseknek jó életfeltételeket biztosítani.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.