Vizsgálja a rendőrség annak a cégnek a BKV-val kötött szerződéseit is, amelynek a napokban visszalépett fideszes képviselőjelölt, Orbán Anita férje volt az egyik vezetője - írja a Népszabadság. A rendőrség megerősítette, hogy a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya jelenleg is vizsgálja - más szerződések mellett - a CEMI (Central European Management Intelligence) tanácsadó céggel még 2007-ben kötött megállapodást. A cég tíz hónap alatt 287 millió forintot kapott tanácsaiért a BKV-tól, a cég szenior tanácsadói óránként százezer forintot, junior tanácsadói hetvenötezer forintot, elemzői pedig harmincötezer forintot számláztak.
A BKV korábban azt állította, hogy a tanácsoknak köszönhetően 9 milliárd forintot sikerült megtakarítani, így megtérült a tanácsadás díja. A céggel kötött szerződést a közlekedési vállalat részéről Antal Attila írta alá, aki nemrég gyanúsított meg a rendőrség. Antal részletes vallomást tett, a lap meg nem erősített információi szerint a CEMI-vel kötött szerződésről is beszámolt.
A CEMI-ben korábban az egyik "ügyvezető partner" Orbán Krisztián volt, a múlt hétvégén visszalépett fideszes képviselőjelölt, Orbán Anita férje. Orbán Krisztián jelenleg már egy másik tanácsadó cég, az Oriens képviselője.
A Népszabadság szerint Orbán Anita hirtelen visszalépése a képviselőjelöltségtől sokakat meglepett, mert a párt egyik komoly reménységének tartották. A Fidesz azt közölte, egészségügyi okok miatt mégsem őt fogják indítani a főváros 16. számú választókörzetében, hanem Simicskó Istvánt. Orbán Anita pár nappal a bejelentés előtt még lakossági fórumon vett részt, twitter-oldalán pedig még a visszalépéséről szóló közleményt megelőző reggel is belinkelte kampányoldalát. Orbán Krisztián a lapnak nyilatkozva megismételte, hogy feleségének egészsége megromlott.
Orbán Krisztián szerda reggel közleményben reagált a cikkre, ebben azt írja, semmilyen formában nem foglalkozott fővárosi tulajdonban lévő cégekkel vagy ehhez kapcsolódó üggyel, amíg a CEMI-nél dolgozott. A cégnek több üzletága volt, és ez a terület egy másik üzletághoz, más ügyvezetőkhöz tartozott. Hozzáteszi, hogy 2007 augusztusában többek között azért is távozott a tanácsadó vállalkozástól, mert nem értett egyet "az akkoriban kialakulóban lévő, általam egyoldalúnak ítélt ügyfél-stratégiával".
Vállalta ugyanakkor, hogy 2008 áprilisáig a három ügyvezető egyike marad, és több részletben adja el tulajdonrészét, hogy távozása ne csorbítsa a cég hírnevét - derül ki a közleményből. Orbán állítja, hogy ennek ellenére már 2007. szeptemberétől nem vett részt a kft. semmilyen üzleti tevékenységében, és az év decemberében alapított CEMI Zrt.-ben már se tisztsége, se tulajdonrésze nem volt, annak létrejöttéről is csak a sajtóból értesült.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.