Erősen megosztott döntéssel visszahívta az MDF budapesti elnökét a párt helyi választmánya csütörtök este: a 26 fős testületből 13 szavazott Lévai Zoltán menesztésére, 12 tag pedig el sem ment az ülésre. A testület új elnököt is választott Szegner László személyében, Lévai azonban nem ismeri el a döntést.
Szegner László csütörtök esti közleményében azt írja, hogy a 26 tagú budapesti választmány 14 tagja volt jelen a csütörtöki ülésen, és 13-an szavazták meg Lévai Zoltán visszahívását, ami elegendő az elnök leváltására. Szegner szerint az MDF budapesti választmánya január 25-én terjesztett elő bizalmatlansági indítványt Lévai Zoltán budapesti választmányi elnökkel és az elnökség tagjaival szemben, és ezt érvényesítették most.
"A szabályosan lefolytatott, határozatképes ülést követően, az új elnök Szegner László Óbuda alpolgármestere lett, alelnökök: Csatlós Csaba és Fodor Vince, elnökelnökségi tagok pedig Fosztó Csaba, valamint Szilassy Gábor Cézár" - olvasható a közleményben. Szegner László az MTI-nek azt mondta: az MDF budapesti választmányának új elnöksége a párt országos választmányának döntéseivel nem helyezkedik szembe, és a párt érdekében kíván dolgozni.
A választmány azért fordult szembe a budapesti elnökséggel, mert szerintük Lévai nem megfelelően képviselte a budapesti MDF szervezetek érdekeit az országgyűlési választásokra való felkészülésben. A közlemény szerint a fővárosi lista jelöltjeit a választmány nem is ismerte, arról soha nem szavazhatott és nem is egyezethetett. A lista elejére az MDF és az SZDSZ együttműködésének köszönhetően számos SZDSZ-es politikus került.
Lévai Zoltán a döntésre reagálva este közölte, hogy nem fogadja el a határozatot. Szerinte az MDF alapszabálya alapján egyértelmű, hogy csak személyek ellen indítható bizalmatlansági indítvány, az elnökséget együtt kezelő kezdeményezés ezért értelmezhetetlen, érvénytelen. Lévai Zoltán azt is kijelentette, hogy a budapesti választmány tagjainak nincs joguk ülést összehívni, azt csak a választmány elnöke, ő teheti meg. Az ülésen ráadásul szerinte olyan is részt vett, akiknek már régóta fel van függesztve a párttagsága, tehát nincs szavazati joga - tette hozzá.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.