Ahol kihaltak az MSZP-szavazók - kampányriport az ország legkisebb falujából

2010.02.14. 15:55

Pajtára ragasztott plakátokkal, képtelen ígéretekkel néha még az ország legkisebb faluját, Iborfiát is megtalálja a politika, ahol már csak tíz választópolgár él. Iborfia úgy lett fideszes falu, hogy 2006 óta meghaltak az idősebbek, akik az MSZP-re szavaztak. A falubeliek fele a szavazatszámláló bizottság tagja, választás napján a bizottság vadpörköltet eszik, a szavazók pogácsát hoznak. Az öt-hat állandó lakó biztos benne, hogy szavazatával nem befolyásol semmit, mégis mindannyian elmennek szavazni, mert szerintük szavazni muszáj.

Az iborfiaiaknak kisebb gondjuk is nagyobb, mint a politika. Most éppen a hó, ami csütörtökön elzárta a külvilágtól a Zala megyei aprófalut, és csak éjszakára sikerült keríteni egy hókotrót, ami úgy-ahogy megtisztította a bekötőtutat. Ennek ellenére péntek délután - amikor tudósítóink ott jártak - a szippantós teherautó félig beborult az árokba, traktorral kellett kihúzni.

Iborfia az ország legkisebb faluja, egyetlen utcája a Fő utca, ahol hetenként kétszer fordul meg a mozgóboltos mikrobusza. Felkapaszkodunk az emelkedőn az egyik házhoz, ahol dühösen ugató kutya fogad. A gazdáját hívja, de az nem mutatkozik - később derül ki, hogy tavaly meghalt. Az állatokra azóta az alpolgármester, Molnár Gergely vigyáz. 2009-ben hivatalosan 20 ház állt a faluban, de csak 12 lakosa volt. Valójában csak öt-hat ember - az egyik lakó szerint nyolc - él Iborfián, a többiek máshol laknak.
 
Mostanra hivatalosan csak tíz választópolgár maradt a faluban, közülük öten a szavazatszámláló bizottság tagjai lesznek áprilisban. Az időközi választás a legnehezebb - mondja a gellénházai körjegyző, Szemes Róbert -, mert akkor kell legalább egy polgármesterjelölt, három képviselőjelölt, ők és családtagjaik pedig nem lehetnek a szavazatszámláló bizottság tagjai. A törvény szerint ilyenkor fel kell állnia egy öttagú bizottságnak a kisebbségi választásra is, még akkor is, ha a faluban nem alakul kisebbségi önkormányzat - vagyis gyakorlatilag a falu minden felnőtt lakója szerepet vállal a választáson.

Pogácsa és vadpörkölt
 
Iborfián áprilisban nyílik majd egy szavazókör a faluházban, ahol egész nap várják a néhány szavazót. A körjegyző szerint ott ülnek egész nap, vadpörköltet szoktak csinálni. "El vannak látva enni-innivalóval, mi is viszünk pogácsát" - mondja az alpolgármester. A polgármester, Lakatos József édesanyja szerint nem szoktak unatkozni az urnazárásig. "Öreg emberek voltak a bizottságban. Megbeszélték, hogy neked a lábad fáj, nekem meg mindenem fáj, akkor neked van igazad." Áprilisban nem lesz könnyű dolga a falunak, mert tavaly óta ketten - egy 79 és egy 81 éves asszony - meghaltak a szavazatszámláló bizottságból, és találni kell valakit a helyükre.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A polgármester irodája (a településvezető a jobboldalon)

Iborfián a szavazati arányok a valasztas.hu-n rögzített adatok szerint az elmúlt négy évben nagyjából követték az országos átlagot. 2006-ban például - amikor a második Gyurcsány-kormány megalakult - hat szavazatot kapott az MSZP, és ötöt a Fidesz. A tavalyi európai parlamenti választáson - amelyen az MSZP és az SZDSZ hatalmasat bukott, a Fidesz és a Jobbik pedig sikert aratott - a tíz szavazatból hetet a Fidesz, egyet-egyet a Jobbik, az MDF és az MSZP kapott.

A faluban élők szerint egyikük sem változtatta a véleményét vagy a pártállását, csak annyi történt, hogy 2006 és 2009 között meghaltak azok, akik mindig az MSZP-re szavaztak, így lett Iborfiából fideszes falu. "Eddig kommunista falu volt" - fogalmazta meg Lakatosné.

Kommunista vagy sem
 
A faluban élők szerint a politika sosem befolyásolta a jó viszonyt. "Tudtuk nagyjából, hogy ki merre fordul, de mindenki tette a dolgát, gazdálkodott, nem számított, hogy kommunista vagy sem" - mondták. Aktívan szinte sosem politizáltak, néhányan a Független Kisgazdapárt tagjai voltak, de kiléptek, amikor az szétesett. Azt kérdésünkre egyikük sem tudta megmondani, ki lehetett közülük, aki tavaly a Jobbikra és az MDF-re szavazott, azt mondták, olyan valaki lehetett, aki nem lakik Iborfián, csak oda van bejelentve.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az alpolgármester sétál haza a bevásárlásból

A szavazással a faluban élők szerint nem tudnak befolyásolni semmit. Például azt, hogy olyan sok a szegény ember, nincs beleszólásuk Gyurcsány Ferenc sokmilliós jövedelmébe sem, és azon sem tudnak változtatni, hogy a bankok "lenyúlják a népet". "Nincs belőle (a választásból) haszon semmi" - legyint a polgármester öccse. "Sok a betörés, sok piszkos banda van itt, ezen még az Isten sem változtat" - magyarázza az édesanyja, aki szerint a politikusok ebben nem tudnak segíteni nekik.
 
Ennek ellenére a faluban majdnem mindig százszázalékos a részvétel a választáson. "Mindenki úgy érzi, hogy el kell menni" - mondja az alpolgármester. "Mindig szavaztam. Szavazni kell" - vágja el a kérdést egy idős gazda, János bácsi, aki azt mondja, sosem ért rá politizálni, mert mindig dolgoznia kellett.

"Mit is mondott az a marha múltkor?"
 
Bár Iborfián nem foglalkoznak a politikával, az néha mégis megtalálja őket. Választás előtt mindig megjelenik néhány aktivista vagy kopogtatócédula-gyűjtő. "Oda, a pajtára szokták ragasztani a hirdetéseiket" - magyarázza a polgármester. Lakatos József szerint - akit függetlenként választottak meg - ezzel senkit nem befolyásolnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az iborfiai főutca

Néhány napja a választókerület fideszes jelöltje, Vigh László is járt Iborfián. "Vittünk szóróanyagokat, és felajánlottak két kopogtatócédulát" - mondja a képviselőjelölt. "Vigh talpig úriember, ha kérjük, biztosan segít" - mondja róla az egyik iborfiai.
 
Iborfia azoknak is eszébe szokott jutni, akiket a polgármesterséggel járó fizetés érdekel. Az időközi- vagy az önkormányzati választásokon mindig megszaporodik a lakosság, új emberek jelentkeznek be a településre. "Tavaly huszonketten voltunk, csak lestünk" - mondja nevetve az alpolgármester. Lakatosné szerint próbálkozott már szegedi, fóti ember is, hogy megválasztanák-e (a jelöltséghez egyetlen kopogtatócédula elég). "Mit is mondott az a marha múltkor? Hogy épít bölcsődét, óvodát. Nincs itt egy gyerek sem. Aztán elment, nem adott neki senki sem cédulát. Segítő nincs, kártevőre nincs szükségünk" - teszi hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK