Civakodó pártokon a nagykoalíció sem segít

A kormányfő szerint az ország érdekeit az szolgálná, ha a Fidesz és az MSZP közösen alakítana kormányt. A legnagyobb politikai ellenfelek általában kényszerből szövetkeznek csak és a közelmúlt példái alapján ez sokszor látszik is az eredményen: az osztrák nagypártokat a radikálisoktól való félelem hozta össze, de nem tudtak szót érteni egymással. Romániát egy évre megbénította a nagykoalíció, igaz, a németeknek például sikerült jól kijönni a kényszerszövetségből.

Bajnai Gordon kormányfő a Mozgó Világ című lap legutóbbi számában megjelent, még decemberben készült interjúban arról beszélt, hogy Magyaroszág érdekeit leginkább egy nagykoalíció vagy egy ezzel egyenértékű társadalmi szerződés szolgálná. A nagykolalíciót szerinte az indokolná, hogy még sok olyan átalakítás vár az országra, ami kétharmados többséget igényel. "A nagykoalíció elméletileg ugyan valóban megoldást jelenthetne az ország végletes széttagoltságára, megosztottságára, de ennek jelenleg semmi realitása nincs" - nyilatkozta az elképzelésről Bajnaival egyetértve Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Az utóbbi években több európai országban jött létre nagykoalíció. Ezek alapján az egymással szemben álló politikai erők összefogását szinte mindig kényszer szüli: általában akkor jön létre nagykoalíció, ha a választási eredmény nagyon szoros, és koalíció nélkül egyik párt sem lenne képes kormányozni. Magyarországon az áprilisi választások után ez a lehetőség akkor merülhetne fel, ha a most jelentős nyerésre álló Fidesznek (a KDNP-vel közösen) nem sikerülne megszereznie a 386 képviselői hely többségét, nem lépne koalícióra a felmérések szerint a parlamentbe való bejutásra esélyes Jobikkal, és nem vállalná a kisebbségi kormányzást sem. A nagykoalíció esélye tehát nem túl nagy, de nem is biztos, hogy jól sülne el egy ilyen együttműködés.

Szép hely a múzeumban

Bár a nagykoalíció szinte mindig kényszermegoldás, nem feltétlenül van kudarcra ítélve. Valószínűleg a nagykoalícióról fantáziáló szocialistáknak is az előző német kormány példája lebeg a szemük előtt. A 2005-ös előrehozott választásokat a korábban esélyesnek tarott jobboldali-konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU megnyerte, de csak 35,2 százalékot szereztek, és még korábbi szövetségesük, a Szabad Demokrata Párt (FDP) 9,8 százalékával sem volt meg a többségük.

Nagy riválisukon, a 34,2 százalékot szerző német Német Szociáldemokrata Párton (SPD) kívül a Zöldek és a Baloldal Pártja került be a parlamentbe. A CDU/CSU azután kezdett tárgyalni a szociáldemokratákkal, miután kiderült, hogy külön-külön nem fognak tudni kormányt alakítani. Megállapodásuk nem volt példátlan a német történelemben, mert a két nagy párt 1966-tól egyszer már nagykoalícióban kormányozta az országot.

A kemény tárgyalásokon, közel egy hónap alatt megszületett egyezség értelmében a CSU/CDU adhatta a kancellárt, a szociáldemokraták cserébe nyolc miniszteri helyet kaptak. A megállapodást, amelynek során mindkét párt komoly engedményeket tett programjából, a gazdasági élet és a szakszervezetek vezetői sem fogadták kitörő örömmel. Ugyanakkor, ha nem is volt zökkenőmentes, időtállónak bizonyult, hiszen csak a tavaly év végi újabb választások vetettek véget a nagykoalíciónak, és azt még a koalíció kritikusai is elismerik, hogy sikerrel kezelték a pénzügyi válságot. "Elég volt, elég, stop. A nagykoalíciónak nem szabad ezt az országot tovább kormányoznia. Múzeumba kell vonulniuk, ahol szép helyet kapnak majd a pénzügyi válságban szerzett érdemeikért" - írta például a Spiegel publicistája a tavalyi választások előtt.

Az előzetes közvélemény-kutatások szerint a szavazók is a nagykoalíció végét várták, egyedül talán csak az SPD és szavazóik reménykedtek a folytatásban. A felmérések szerint rosszul álló - majd a választásokon tényleg nagyot, korábbi eredményéből 12 százalékot bukó - SPD-nek az lett volna az egyetlen esélye a hatalomban maradásra, ha a CSU-nak szövetségeseivel együtt sem sikerült volna többséget szereznie, és újra nagykoalícióra kényszerülnek.

Az osztrákok és a románok koalícióban is marták egymást

Nem alakult ilyen jól a 2006-ban megalakult osztrák nagykoalíció sorsa. A választásokon az addig ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) szoros versenyben legyőzték a kormányzó Osztrák Néppártot (ÖVP). A 183 fős törvényhozásban a szocialisták 68, a konzervatívok pedig 66 helyet szereztek, az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) és a belőle kiszakadt, Jörg Haider alapította Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) tömörülésnek együtt 28 mandátuma (21+7) volt. A konzervatívok az utóbbi két radikális párttal szövetkezve többséget szerezhettek volna a parlamentben, de ettől elzárkóztak. De ez a megoldás azért sem jöhetett szóba, mert az államfő, azzal a meghagyással, hogy stabil többségű országgyűlést szeretne, a szociáldemokrata pártelnöknek adott kormányalakítási megbízást.

A két párt elképzelései sok fontos kérdésben, így a munkanélküliség kezelésében, az adórendszer átalakításában, a jóléti társadalom biztosította előnyök elosztásában nagyon távol álltak egymástól, végül mégis megkötötték a koalíciót. A kormányzás azonban már nem ment simán, a két párt folyamatosan vitatkozott egymással a kormány céljairól. A sok marakodást a kormány, a kancellár és néppárti helyettesének népszerűségi mutatói is megsínylették, a konzervatívok végül 2008 júliusában jelentették be, hogy a folytonos civakodásokat megelégelve kilépnek a nagykoalícióból.

Ősszel az előrehozott választásokon az SPÖ és az ÖVP is megkapta büntetését a viharos 20 hónapért a választóktól, mindkét párt támogatottsága mélypontra zuhant: az SPÖ 10, a koalíciót felrúgó ÖVP 16 hellyel szerzett kevesebbet a választáson. A választás igazi győztesei a jobboldali populista pártok lettek: az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 18 százalékot szerzett, így 35 fősre növelhette frakcióját. A Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) 2006-ban még éppen hogy átlépte a négyszázalékos parlamenti küszöböt, 2008-ban már 10,9 százalékot kapott.

Mivel a radikális pártokkal a konzervatívok továbbra sem akartak együttműködni, a felrúgott nagykoalíció miatt előre hozott választás eredménye egy újabb nagykoalíció lett. A két nagy párt a szerződés megkötése után azt állította, egyezségre jutottak a korábbi együttműködés idején őket leginkább megosztó kérdésekben, és egy kétszáz oldalas közös programot fogadtak el.

A legelrettentőbb példa a közelmúltból a román nagykoalíció, amely egy évet sem élt túl. A 2008 novemberi parlamenti választások után a nyertes Demokrata Liberális Párt (PD-L), valamint a majdnem ugyanolyan jó eredményt elért Szociáldemokrata Párt (PSD) és Konzervatív Párt (PC) decemberben alakított nagykoalíciót. A Krónika című lap publicistája a német nagykoalícióval összehasonítva azt írta, "reformbébi" helyett a PDL és a PSD frigyéből szörnyszülött született, a kormány pedig ahelyett, hogy az ország sorsával foglalkozott volna, minden energiáját a két különböző ideológiájú nagy párt közötti nézeteltérések elsimítására fordította. A koalíció végül 2009 október elején bomlott fel azzal, hogy a szociáldemokrata miniszterek lemondtak, miután a kormányfő kirúgta a belügyminisztériumot vezető párttársukat.

Moldovában 2009 augusztusában Európai integrációért néven alakított nagykoalíciót a korábban kormányzó kommunistákkal szemben a júliusi választásokon győztes négy ellenzéki párt. A Moldovai Liberális Demokrata Párt, a Liberális Párt, a Demokrata Párt és a Mi Moldovánk pártszövetsége szűk többséget, a 101 fős parlementben 53 képviselői helyet szerzett meg, őket azóta is együtt tartja a kommunistákkal szembeni összefogás.