Tízezer új bölcsődei férőhely jöhet létre 2013-ig - ígérte pénteken Török Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője. Ebből szerint 7800-at fejlesztési forrásokból hoznának létre, a családi napközi intézményével és az új családi gyermekfelügyeleti rendszer bevezetésével pedig további kétezer férőhelyet jelentene. Török szerint az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 2007 és 2010 között 21 milliárd forintot fordítanak bölcsődeépítésre, illetve felújításra, 2013-ig pedig hasonló nagyságrendű összeg áll majd újra rendelkezésre erre a célra.
A bölcsődék számáról szólva a szocialista képviselő azt mondta: 1998-2003 között folyamatos csökkenés volt megfigyelhető, majd a 2003-2004-es stagnálást követően megindult a növekedés, amelynek 2007-ben az Új Magyarország fejlesztési terv adott lökést: 1998-as 27 ezer főről 2003-ra 23770-re csökkent, majd a szocialisták kormányzása alatt 2008-ra közel 26.000 főre növekedett.
Bajnai Gordon miniszterelnök már tavaly áprilisi programjában azt ígérte, hogy bölcsőde- és óvodafejlesztéssel kompenzálják a gyes és gyed idejének lerövidítését háromról két évre. A Török bejelentésére reagáló KDNP-s Soltész Miklós épp azt vetette a szocialisták szemére, hogy ezeket a megígért férőhelyeket nem hozták létre.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.