
Mesterházy Attila
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn azt mondta, hogy a politikai oldalaknak össze kell fogniuk a gazdasági világválság hatásainak enyhítése, a politikába vetett bizalom visszaszerzése érdekében, illetve a radikalizmus és a szélsőjobboldal ellen. Mesterházy hozzátette, uigyanezt kell tenni a "nemzeti minimumhoz" tartozó ügyekben.
A műsorvezető megkérdezte tőle, előfordulhat-e, hogy az MSZP visszalép a Fidesz javára olyan egyéni körzetekben, ahol a Jobbik jól szerepel. A válasz: a kérdéssel az első forduló után kell foglalkozni. Mesterházy szerint ma az MSZP azért dolgozik, hogy minél sikeresebben szerepeljen a választáson.
Megkérdezték tőle azt is, mi az oka a radikalizmus erősödésének. Erre Mesterháty azt válaszolta, hogy a 2006-os konvergenciaprogrammal, költségvetési szigorral kezdődő folyamatos megszorítás érzése és a világgazdasági válság hatása az emberekben egzisztenciális bizonytalanságot eredményezett, valamint az elmúlt 20 évben csökkent a politika iránti bizalom. Megismételte az MSZP szombati kampánynyitóján tett kijelentését, miszerint itt az idő, hogy a Fidesz és Orbán Viktor is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőjobboldallal szembeni küzdelemben, közös érdek a szélsőjobboldal visszaszorítása, hiszen az rombolja a demokráciát.
Mesterházy azt mondta, a politikának nem önmagáról kell szólnia, hanem a mindennapi élet problémáira kell választ adnia, az ország, a nemzet érdekében kell tevékenykednie. Szerinte a Fidesz az elmúlt nyolc évben a kisebb szakpolitikai ügyeken kívül semmiben nem értett egyet a kormányoldallal, pedig ez idő alatt több ügyben is történtek pozitív fejlemények.
Bár a válságkezelő program sok áldozatot kívánt meg, annak eredményeként Magyarország erősebben, versenyképesebben kerül ki a válságból, amint ahogy abba belement - jelentette ki Mesterházy Attila.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.