[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

A választás tétjéről beszélt Gyurcsány

MTI | Létrehozás dátuma: 2010. 02. 24., 22:22
eszközök:
Először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása óta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. A szocialista politikus a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényén beszélt arról, hogy mekkora a választás tétje, hogy szerinte melyik párt hogyan akarja korrigálni a rendszerváltást, és hogy még őszintébbnek kellett volna lennie Őszödön.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a mostani választásnak van talán a legnagyobb tétje az elmúlt húsz év szavazásai között. A volt kormányfő szerdán kora este a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényén beszélt, és lényegében most először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása után.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy a rendszerváltáskor félig-meddig megvalósult az alkotmányos forradalom, másik két forradalmi vágy viszont nem teljesült: az egyik a szociális, a másik az erkölcsi forradalom. Szerinte az azóta eltelt időben az MSZP és az SZDSZ baloldala ezt az elmaradt szociális forradalmat próbálta kompenzálni, míg a jobboldal a mai napig az elmaradt erkölcsi forradalmat követeli, a folyamatos felelősségre vonással, a számonkéréssel.

A rendszerváltás korrekciója

A volt miniszterelnök a jelenlegi pártok választási magatartását elemezve a rendszerváltás korrekcióját célzó forgatókönyveket ismertetett. Szerinte a Jobbik ilyen korrekciója destruktív, romboló koncepció, ugyanis a demokratikus normákkal szembeni hatalomgyakorlást célozza.

A Fidesz ugyanakkor szerinte szembefordul Bibó Istvánnal - aki szerint jobb az intézmények uralma, mint az emberek uralma alatt élni - , amikor a személyi kultuszra épít, és sok esetben a harmadik Magyar Köztársaság hagyomány- és jogrendszere ellen megy. Gyurcsány szerint az MSZP és a Bokros-féle MDF alapstratégiája ezzel szemben a rendszerváltáskori demokratikus konstrukciók védelme, ugyanakkor míg az MSZP ezt a szociális szempontok képviseletével, az MDF egy neokonzervatív gazdaságpolitikai szemlélettel képviseli.

A volt kormányfő szerint a Fidesz történelmi bűne, hogy az elmúlt négy évben "a rendetlenség és a káosz apostola lett". Elhíresült őszödi beszédéről azt mondta, ma már sajnálja, hogy akkor nem volt még őszintébb.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.