Március 15-e után áll elő programjával a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz várhatóan március 15-e után hozza nyilvánosságra a választási programját - mondta a Népszabadságnak Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője. A politikus szerint a választások után nehéz időszak fog várni az országra. Az új kormányról azt mondta, hogy annak figyelembe be kell a másik politikai oldal szempontjait is.
Vágólapra másolva!

Lehet, hogy a Fidesznek 2006-ban voltak olyan ígéretei, amelyek a párt kormányra kerülése esetén nem teljesültek volna, de a Fidesz 2006-ben ezekről azt gondolta, hogy azok megvalósíthatóak - mondta a Népszabadságnak adott interjúban Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: most is úgy gondolják, hogy amit mondnak, az megvalósítható.

A Fidesz kormányzati terveiről a frakcióvezető azt mondta: meg kell szüntetni a korrupciót, csökkenteni kell a gazdaság terheit, korszerűbb állami működéssel is segíteni kell a piac működését. Navracsics szerint ezekért áldozatot is kell majd vállalni. Hozzátette: azt szeretné, ha leginkább a politikusok vállalnának áldozatot. Az áldozatvállalásokról szóló kérdésekre azt felelte: nagyon nehéz időszak vár az országra, nem lesz könnyű a talpra állás.

Navracsics azt mondta: szeretné, ha az új kormány első törvényei között szerepelne a kisebb parlamentről szóló törvény, a közigazgatási államtitkári poszt visszaállításáról szóló törvény, de módosítanák a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabályt is.

Utóbbiról azt mondta: a csúcsminisztériumi rendszert preferálná, de olyan minisztériumi struktúrát kell majd választani, amely leginkább megfelel a Fidesz céljainak. A csúcsminisztériumi rendszerben szerinte elképzelhető egy olyan humán csúcstárca, ahová például az egészségügy, a szociális, illetve az oktatási területek tartoznának.

A frakcióvezető az MSZP-re utalva azt mondta: a kormányzati politikába be kell építeni a másik ideológiai oldal szempontjait is. "Figyelemmel kell ellnünk a mások érzékenységére " - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a Fidesz választási programját, a frakcióvezető azt válaszolta: a Fidesz március 15-én kezdi a kampányt, várhatóan ekkor állnak majd elő a programmal. Hozzátette: a továbbra is érvényes a Fidesz 2007-es Erős Magyarország programja, de lehetnek olyan részek, amelyeket a megváltozó körülmények miatt módosítani kell.