
Gaudi Nagy Tamás (baloldalon) a Jobbik elnökével
Az igazságügy "iron man-jeként" mutatta be Vona Gábor Jobbik-elnök Gaudi Nagy Tamást, akit a párt kormányra kerülése esetén igazságügyi miniszternek jelölnének. Gaudi Nagy a 2006-os rendőri túlkapások áldozatai, valamint a terrorcselekményekkel gyanúsított Budaházy György ügyvédjeként vált ismertté az elmúlt években, de ő látta el a jogi képviseletét a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda nevű szervezetnek is.
A Jobbik kormányfőjelöltje Vona Gábor, és a párt sorra mutatja be azokat, akiket kormányra kerülése esetén miniszteri posztra jelölnének. A felmérések szerint a radikális jobboldali párt biztosan bejut a parlamentbe, a kutatások alapján azonban a kormányalakításra nincs esélyük, főleg miután a bejutásra még esélyes pártok nem akarnak együttműködni a szerintük szélsőséges politikai erővel. A Jobbik vitatja ezeknek a felméréseknek az eredményét, szerintük az EP-választás előtt is alábecsülték a párt erejét.
Gaudi Nagy a szabadságjogok ellen vétő hivatali és rendőri vezetők kemény elszámoltatására tett ígéretet. Szerinte a jelenlegi "elnyomó" jogalkotásban és jogalkalmazásban kettős mérce figyelhető meg, és a határozott bírálatot megfogalmazó politikai ellenzékkel szemben "folyamatosan bunkósbotként használják a jogot". Hozzátette: a Jobbik kormányra kerülése esetén közkegyelmet is kilátásba helyez azon "politikai elítélteknek", akik "hősies módon kezet mertek emelni" a Szabadság téri "szovjet szörnyemlékműre".
Gaudi Nagyon kívül a Jobbik eddig két másik miniszterjelöltet nevezett meg: Gyenes Gézát, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi főtitkárát szeretnék egészségügyi miniszternek, a kancellária-miniszteri posztra pedig Pősze Lajos korábbi MDF-es politikust szemelték ki.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.