Az MSZP fővárosi küldöttértekezlete pénteki titkos szavazásán Horváth Csabát választották a párt főpolgármester-jelöltjének - jelentette be a szavazást követően Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. A jelölt 132 igen szavazatot kapott, 12 nem ellenében. A párt fővárosi közgyűlési listáját 118 igennel és 26 nemmel fogadták el. Az MSZP nyolc év után állít újra önálló főpolgármester-jelöltet az őszi helyhatósági választásokon. A közgyűlési lista első tíz helyén Horváth Csabán kívül Steiner Pál, Tüttő Kata, Gajda Péter, Szabados Ákos, Molnár Gyula, Andó Sándor, Havas Szófia, Bánsághi Tamás és Trippon Norbert szerepel.
A jelölt szavazás után mondott beszédében kijelentette, mindent megtesz, hogy rászolgáljon a küldöttek bizalmára. "Veletek akarok nyerni" - mondta. A főváros problémáiról azt mondta, nem az a legnagyobb baj, hogy nincs "nyolcas és tízes metró" vagy másik négy híd, hanem az, hogy sokan úgy élnek a városban, hogy nem ismerik a bolti eladót, a postást, a szomszédot vagy a sarki rendőrt, mert sokan úgy érzik, hogy magukra maradtak, ő viszont változtatni akar ezen. Szerinte a baloldal programja arról szól, hogy hogyan lehet élhetőbbé, szerethetőbbé és lakhatóbbá tenni a fővárost.
Zöld zónák, közösségi terek
Ennek érdekében minden olyan civil szervezettel egyeztetéseket kezdeményez, amely azt akarja, hogy Budapest szabad, szolidáris, nyitott, az együttműködéseken alapuló város legyen. Bejelentette, hogy főpolgármesterként bevezetné a budapesti szolgáltatási ombudsman intézményét, hogy csökkentsék a fővárosiak közszolgáltatókkal szembeni kiszolgáltatottságát. Azt is ígérte, hogy el fogják tüntetni a szemetet a városból. A lakótelepekből közösségi tereket akar kialakítani, a városban pedig zöld zónákat, ahol korlátozzák a környezetszennyező járművek behajtását, és olyan közösségi tereket, "ahol jó érzés találkozni".
Horváth elősegítené, hogy minél többen sportoljanak életminőségük javításáért, de szeretné, ha a főváros minél több sportág világversenyeinek is otthont adna. Közölte, nem csak olimpiában gondolkozik, mert egy futball világbajnokságot vagy Európa bajnokságot is szívesen látna Budapesten.
A fővárosban feltárt visszaélésekről azt mondta, teljesen átlátható rendszereket kell létrehozni, ahol ezek megelőzhetők.
Horváth beszédében kritizálta a Fideszt, amiért számos önkormányzatban együttműködik a Jobbikkal. Azt mondta, nem fogják hagyni, "hogy a Fidesz saját és a Jobbik bakancsos értékrendjét rákényszerítse erre a városra".
A rendezvény végén felvonul a színpadra az elfogadott fővárosi lista első 30 helyezettje.
Utoljára 2002-ben volt önálló MSZP-s főpolgármester-jelölt
Az MSZP alapszabálya szerint az párt fővárosi listájáról a budapesti szervezet dönt. Az MSZP fővárosi szervezete egyszer már elhalasztotta azt a budapesti küldöttértekezletet, amely az őszi, önkormányzati választási listáról és a főpolgármester-jelöltről dönt. Eredetileg ugyanis ezt december 11-én tartották volna, de tavaly novemberben - a párt országos választási bizottsága és több helyi szervezet kérésére - idén február 26-ra rakták át az időpontot.
Az MSZP országos elnöksége február 22-i ülésén egyhangúlag támogatta Horváth Csaba főpolgármester-jelöltségét.
Az MSZP 1990 óta háromszor állított önállóan főpolgármester-jelöltet: Baráth Etele 1994-ben, Katona Béla 1998-ban és Gy. Németh Erzsébet 2002-ben volt jelölt. Közülük Katona Bélát a párt a tavaszi országgyűlési választások után visszaléptette, a másik két politikus pedig alulmaradt Demszky Gábor jelenlegi szabad demokrata főpolgármesterrel szemben.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.