Visszavonul a nagypolitikától Bíró Ildikó, a polgári körök felelőse - írja a Népszabadság. Bíró, aki 2006 óta a Fidesz képviselője, a választások után nem akar parlamenti képviselő lenni.
Az [origo] február közepén tudta meg, hogy Bíró nem indul, akkor azonban sem ő, sem a Fidesz nem kívánta kommentálni értesülésünket (Bíróról és a többi kimaradüó képviselőről itt olvashat bővebben). Bíró a lapnak azt mondta, ősszel jelezte Orbán Viktor Fidesz-elnöknek és Kövér Lászlónak, a Fidesz választmányi elnökének, hogy nem kíván tovább politizálni, nem akar szerepelni a párt választási listáján.
A művelődésszervező végzettségű Bíró azt mondta, szeretne újra szakmájában dolgozni, bár megjegyezte azt is, hogy az új kormány tartogathat számára feladatokat ezen a területen. "Akkor léptem a Fideszbe, amikor méltánytalanul, vesztesen került ki a 2002-es választásból. Most, mikor a Fidesznek áll a győzelmi zászló, hátrébb vonulok" - mondta a Népszabadságnak.
A polgári körök mozgatlmát a 2002-es választások után hirdette meg a Fidesz. A mozgalom lényege az volt, hogy egyben tartsa a fideszes szavazókat. Bíró Ildikó 2007 nyarán lett Orbán felkérésére a polgári körök koordinátora.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.