Február 27-ére, múlt szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek komoly kárt okoztak, a Fidesz-KDNP megnyitására váró miskolci irodája üvegajtaján elhelyezett nagyméretű díszplakátot megrongálták, és ugyanezen az éjjelen számos más Fidesz-plakátot is letépkedtek a közterületeken - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú választókerületének képviselőjelöltje, Zsiga Marcell.
Mint hozzátette, szomorú, hogy a közbiztonság hiánya egyre súlyosabban érzékelhető és ilyen garázda jellegű cselekmények Miskolc sétálóutcájában előfordulhatnak. Zsiga Marcell úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei elhatárolódnak attól, hogy a kampány ilyen irányt vegyen és hasonló esetek megismétlődjenek, hiszen a tisztességes versengés elkötelezett hívei; békés, nyugodt kampányt szeretnének.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.