
Morvai Krisztina és Vona Gábor
Jelentősen átalakult a Jobbikban a döntéshozás az európai parlamenti választások óta eltelt szűk egy évben - állítják a párt [origo] által megkérdezett vezetői és tanácsadói. A tavalyi EP-kampány arca és legfontosabb szereplője Vona Gábor pártelnök mellett Morvai Krisztina, a párt EP-listájának vezetője volt, a plakátokon például ő volt az előtérben, Vona csak mögötte tűnt fel, de a Jobbik rendezvényein is fontos szerepet kapott, gyakorlatilag ő volt a párt arca.
Morvai nem csak arcát adta a Jobbik kampányához, hanem a párt elnökségének tagjai szerint tagja volt korábban a Vona körül szerveződő, a fontos politikai döntéseket előkészítő stratégiai tanácsnak is. Morvai az [origo]-nak azt mondta, idén már nem vesz részt a pártvezetés belső stratégiai munkájában: mint mondta, államfőjelöltként felül kell emelekednie a pártszempontú gondolkodáson, de úgy gondolja, az általa korábban lefektetett irányokat továbbviszi a párt mostani programja is. Bár ő a párt államfőjelöltje, Dúró Dóra, a párt szóvivője szerint Morvait csak olyankor hívják meg a párt elnökségi ülésére, ha egy őt érintő téma kerül napirendre. "Engem egy erős egyéniségnek, önálló személyiségnek fogadtak el a Jobbikban" - mondta Morvai.
"Ő hozza be a témákat"
Bár Vonát több tanácsadó segíti most is, a párt vezetésének tagjai az [origo]-nak azt mondták, leginkább a pártelnök kreativitása és stratégiai érzéke határozza meg a párt fő irányvonalát és a napi döntéseket is. A legfontosabb kérdésekben a Jobbik alapszabálya szerint a párt országos elnöksége hoz döntést, de a döntéseket megalapozó javaslatokat legtöbbször Vona terjeszti elő az elnökség több tagja szerint.
"Ő hozza be a politikai témákat és a vitaindítókat, ő készít javaslatot a hosszabb távú stratégiáról, ő találja ki, hogy mikor milyen sajtótájékoztatót tartsunk, és hogy hogyan kommunikáljuk az aktuális ügyeket" - mondta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, aki a kampánystáb tagjaként a Jobbik elnökségi üléseinek is állandó résztvevője.
Olyan kérdésekben, mint a Jobbik Fidesz iránt tanúsított magatartása, a párt és a Magyar Gárda közti viszony vagy a kampány következő hetének kulcstémái, Vona gyakran írásos javaslatokat visz az elnökségnek - mondta Dúró. "Nem csak arról van szó, hogy Vona az elnök, hanem arról is, hogy hihetetlenül kreatív és hatalmas stratéga, nagyon jó ötletei vannak" - mondta a helyzetről Novák Előd, a Jobbik elnökségi tagja.
Pár ember maradt Vona körül
Az EP-választás előtt egy úgynevezett stratégiai tanács határozta meg a Jobbik előtt nyitva álló kitörési pontokat, a felkarolandó témákat, és ez a testület határozta meg a párt által felvállalt alapértékeket is. A tanács az EP-választás után megszűnt, helyette szélesebb szakértői rétegből 22 szakmai kabinetet hoztak létre. A kabinetek az egész pártvezetés számára készítenek szakmai anyagokat, és tanácsot is adnak a párt politikusainak. A korábban működő stratégiai tanács tagjainak többsége ezekben a kabinetekben kapott munkát.
Pár ember azonban az [origo] által megkérdezett pártvezetők szerint megmaradt Vona mellett is, miközben egyikük sem tagja a párt elnökségének. Vona legközelebbi tanácsadói többek között Pősze Lajos, a Jobbik szakmapolitikai igazgatója, a Szerencsejáték Zrt. egykori elnöke, és Hegedűs Tamás, a KPMG tanácsadó cég egykori munkatársa, aki a Fidesz-kormány idején a Miniszterelnöki Stratégiai Elemző Központ főosztályvezetője volt. Vona mellett dolgozik a párt vezetői szerint Gyöngyösi Márton, az Ernst&Young egykori adószakértője és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd is.
"Olyanok vagyunk, mint egy agytröszt"
Pősze ellenőrzi például a Jobbikban készülő szakmai anyagokat, és szükség esetén ki is javítja azokat. "Olyanok vagyunk, mint egy agytröszt, az a dolgunk, hogy ötletekkel bombázzuk Vona Gábort, aztán ő kiválasztja, hogy melyiket használja fel ezek közül" - mondta az elnökhöz való viszonyukról Hegedűs Tamás, aki a Jobbikban vállalt szerepe miatt hagyta ott korábbi munkahelyét. Erős az összhang a tanácsadók és Vona között, "az ötleteinket elég jó arányban elfogadja" - mondta Hegedűs.
Példaként említette, hogy amikor felvetette, a Jobbik állítson össze árnyékkormányt, már Vonában is megfogalmazódott az ötlet. Végül azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki részletesen az árnyékkormány szerkezetét. Ennél többet nem kívánt elárulni arról, hogy milyen stratégiai döntések meghozatalában vett részt.
A Vonához legközelebb álló tanácsadók azonban azt is megemlítették, hogy mivel egyikük sem tagja a párt elnökségének, ezért ötleteik Vona szűrőjén át jutnak a pártvezetés elé. Hegedűs szerint Vona nagyon erőteljes személyiség, akinek határozott elképzelései vannak, és ezek mentén vezeti a pártját.
"Mi az elnökség munkájába nem látunk nagyon bele, az a fejünk fölött történik: nem az elnökségnek, hanem konkrétan Vona Gábornak adunk tanácsokat" - mondta az [origo]-nak Gyöngyösi Márton. "Ha Vona tévészereplésre megy, a mi véleményünket is kikéri arról, hogy milyen témákról beszéljen" - mondta, és megjegyezte, hogy szinte mindenben egyetértenek, szerinte épp ezért keresi őt a pártelnök sűrűn minden témában a politikai kommunikációtól a külpolitikán át a kampánytémákig.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.