Orbán Viktor szerint egy Fidesz-kormánynak úgy kell újjáépítenie Magyarország tekintélyét, hogy az ne épüljön hazugságra, a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot. Orbán erről csütörtökön, az Európai Néppárt EP-frakciója vezetőinek budapesti ülésén beszélt.
Orbán szerint az elmúlt évek "szégyent hoztak a magyarok fejére", senki sem szereti, ha a "hazugság és saját nemzetének neve szinonimává válik" a nemzetközi közösség előtt. A tekintély és a tisztelet "kiharcolására" készen áll a Fidesz, bár tudják, hogy ez nehéz feladat lesz - mondta.
A választások után egy-másfél hónappal eljön a pillanat, amikor újra el kell mondani az igazat a magyar gazdaság valós állapotáról, "ezt Görögország árnyékában kell megtenni, úgy, hogy közben a maradék kis reputációnkat se veszítsük el" - mondta.
Orbán azt mondta, egy vezetésre vállalkozó politikusnak, politikai közösségnek egyetlen dologtól kell félnie, a félelemtől.
Eljött az idő Magyarországon, hogy hosszan tartó szocialista kormányzás után erős kormányt válasszanak - mondta az ülésen Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője. Daul kijelentette: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a néppárti "politikai család" egyik legjelentősebb személyisége, nagy tisztelet övezi.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.