A Fidesz nem készül nagyobb változásra az oktatásban

Vágólapra másolva!
A felsőoktatásnak fel kell készülnie a kapacitásfelesleg megoldására - mondta Pokorni Zoltán pécsi sajtótájékoztatóján. A Fidesz alelnöke csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy pártja nem készül a szektort érintő nagy adminisztratív lépésekre választási győzelme esetén.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Fidesz nem készül a szektort érintő nagy adminisztratív lépésekre választási győzelme esetén. A Fidesz alelnöke azt is mondta, hogy az elsősorban a demográfiai változások következtében kialakuló helyzetet a hazai egyetemek, főiskolák két féle módon kezelhetik: külföldi hallgatók invitálásával, valamint a szakképzés felé való terjeszkedéssel.

Hangsúlyozta, a Fidesz nem látja szükségét a felsőoktatási integrációhoz hasonló nagy adminisztratív lépéseknek. Jelenleg spontán integráció folyik, a hallgatói létszámcsökkenés okán a kisebb intézmények igyekeznek behúzódni a nagyobbak "szárnyai alá".