Megfutamodott a győri tiltakozók elől a kampányoló Mesterházy

Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban megváltoztatta győri kampányprogramja helyszínét Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt, mert tiltakozók jelentek meg az eredeti helyszínen. Mesterházy így a győri sétálóutca helyett egy lakótelepre ment virágot osztani.
Vágólapra másolva!

Győr sétálóutcája helyett egy, az utolsó pillanatban történt helyszínmódosítással lakótelepen osztott virágot pénteken, a nőnap alkalmából Mesterházy Attila, a szocialista miniszterelnök-jelölt. Mesterházy azt mondta, hogy szélsőjobboldaliak megjelenése miatt helyezték át a rendezvényt.

Az MSZP-s politikus szerint nem a pár méterre álló Jobbik-stand miatt módosították a helyszínt, hanem azért, mert "szélsőjobboldali, fasiszta mozgalmárok úgy gondolták, hogy az a helyes, ha szétvernek egy ilyen rendezvényt, a szó nem fizikai értelmében". Hozzátette, a kampány ideje alatt ez az első ilyen eset, amellyel találkozik.

Az eredeti helyszínen néhány, a győri bejegyzésű Nemzeti Munkáspárt zászlóját lobogtató fiatal jelent meg péntek délben, egyikük hangosbeszélőn többször megismételte, hogy "magyar ember az MSZP-re nem szavaz", ez heves tiltakozást váltott ki több, Mesterházy Attilára váró helyi nyugdíjasból.

Mesterházy Attila péntek délután a Facebook-oldalára az eseményről feltöltött egy, a lakótelepen készült képet, amelyen piros kabátos aktivisták körében látható piros szegfűcsokorral a kezében. A kép alá azt írta: "Meglepő volt, hogy radikálisok meg akartak zavarni egy nőnapi békés köszöntést. Ezért inkább helyszínt változtattunk, hogy a virágokat át tudjuk adni. Pont Győrben...?"