[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Címkék:vita,Fidesz,MSZP

Várják a vitára az MSZP-sek az elutasító fideszeseket

MTI | Létrehozás dátuma: 2010. 03. 08., 14:19
eszközök:
Az MSZP közölte, hogy szakpolitikusaik attól függetlenül ott lesznek a kedden kezdődő vitasorozat általuk meghirdetett helyszínén és időpontjaiban, hogy a Fidesz politikusai jelezték, nem vesznek részt azokon. A szocialista miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila szerint aki nem vállalja a vitát, az nem tiszteli és lenézi a magyar választókat.

Az MSZP közölte, hogy szakpolitikusaik ott lesznek a kedden kezdődő vitasorozat általuk meghirdetett helyszínén és időpontjaiban. Nem valószínű ugyanakkor, hogy lesznek is viták, a Fidesz politikusai ugyanis már jelezték, nem vesznek részt azokon.

Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt hétfőn újságírók előtt azt mondta, szerinte nem demokratikus a Fidesz hozzáállása, hiszen a választópolgárok megérdemlik, hogy tudják, melyik politikai párt mit kínál nekik. "Aki nem vállal ilyen típusú vitát, az nem tiszteli a magyar választókat, lenézi őket" - jelentette ki. Mesterházy a Fidesz vasárnapi bejelentésére reagált, mely szerint nem kívánnak részt venni az MSZP által meghirdetett vitasorozaton.

Megismételte korábbi kijelentését, miszerint reméli, a Fidesz megváltoztatja elutasító álláspontját. Arra a kérdésére, hogy az előre meghirdetett három vitán kívül próbálkoznak-e később is, ha ezekre nem mennek el a Fidesz politikusai, Mesterházy Attila úgy válaszolt: folyamatosan kell erre kísérletet tenni. Megjegyezte, fontosnak tartja azt is, hogy helyi szinten is legyenek viták a fideszes és a szocialista politikusok között. Mint mondta, nem érti, hogy ha helyi szinten leül vitázni a Fidesz politikusa az MSZP jelöltjével, akkor országos szinten ugyanilyen fontos kérdésekben miért más az álláspont.

Mesterházy Attila vitára hívó levelére a Fidesz a hétvégén azt válaszolta: "Az Önökkel folytatott terméketlen vitáknak lejárt az ideje"; az utóbbi évek kormányzati politikája szégyent hozott Magyarországra, mert az ország és az emberek szolgálata helyett a politikai hatalmat visszaélésre és manipulációra használta, eltitkolta és meghamisította a gazdasági adatokat, ezzel pedig megtépázta Magyarország nemzetközi tekintélyét - írta a Fidesz.

Az MSZP kormányfőjelöltje javaslata szerint kedden a nyugdíjakról és a szociális kérdésekről, szerdán az agrárkérdésekről, csütörtökön pedig a gazdaság helyzetéről vitáznának a Fidesz képviselőivel a szocialista szakpolitikusok. Az első időpontban Kiss Péter társadalompolitikai miniszter és Kórozs Lajos szociális államtitkár, a másodikon Gráf József agrárminiszter, a harmadikon pedig Szekeres Imre honvédelmi tárcavezető várja a fideszes politikusokat.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.