[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

MN: Március 15. után sem indul országjárásra Orbán

[origo] | Létrehozás dátuma: 2010. 03. 12., 7:46
eszközök:
Várhatóan csak a kampány utolsó hetében vesz majd részt kampányrendezvényeken Orbán Viktor Fidesz-elnök, de még ekkor sem biztos, hogy elmegy a vidéki rendezvényekre - írja a pénteki Magyar Nemzet. A lap szerint Orbán tévévitára sem fog vállalkozni a választások első fordulója előtt, a pártelnök helyett inkább aktivisták újabb hulláma fogja győzködni a Fidesz szavazóit.

Legfeljebb a kampány utolsó hetében vehet részt a Fidesz országjáró kampánykörútján Orbán Viktor pártelnök - írja a pénteki Magyar Nemzet, amely szerint még nincs döntés arról sem, hogy egyáltalán megjelenjen-e helyi rendezvényeken Orbán. A Fidesz korábban azt ígérte, hogy Orbán március 15-e után kezd vidéki rendezvényekre járni (erről korábbi cikkünkben olvashat), most azonban úgy tűnik, hogy legalább áprilisig várni kell rá, és még akkor sem biztos, hogy lesznek vidéken fellépései.

A Fidesz március 1-je óta kezdett országjáró kampányt, abban Orbán helyett főként a Fidesz az elnökség tagjai, EP-képviselői és szakpolitikusai vesznek részt, a budapesti kerületeket pedig Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője járja be. A legtöbb rendezvényre Kövér László, az országos választmány elnöke hivatalos, akinek egyik lakossági fórumáról korábbi cikkünkben, itt is olvashat.

A Magyar Nemzet szerint nem csak Orbán vidéki kampánykörútja, de televíziós szereplése is bizonytalan, a Fidesz ugyanis egyelőre nem tervezi, hogy részt vesz a politikai vetélytársak által kezdeményezett tévévitákon. A lap szerint "nem elképzelhetetlen", hogy a két választási forduló között Orbán már hajlandó lenne egy tévévitára, a párt azonban az első forduló előtt nem tervez ilyen szereplést.

A Fidesz Orbán szerepeltetése helyett egyre erősödő kampánnyal és házhoz menő aktivistákkal készül a választási kampány utolsó négy hetére - írja a lap, amely saját információira hivatkozva azt írja, hogy a fidesz-aktivisták még egyszer fel fogják keresni a szavazókat a választásokig. Március 15. után a párt intenzív telefonos kampányra is készül, hétfőtől utcára kerülnek az óriásplakátok is, és egyre több televíziós és rádiós hirdetésben is megjelenik majd a Fidesz.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.