Az LMP amerikai mecénása szerint az SZDSZ egy rablóbanda volt

Vágólapra másolva!
Az LMP elkötelezett az emberi jogok mellett és korrupcióellenes - indokolta Richard Field amerikai üzletember, miért támogatja jelentős összeggel a parlamenten kívüli kis pártot. A húsz éve Magyarországon élő, magát már magyarnak mondó Field szerint az SZDSZ-nek semmi köze nem volt a liberalizmushoz, működésük csak a pénzszerzésről szólt. Az üzletember bírálta a Jobbikot is, amelynek politikája szerinte a sötét oldalra vezet.
Vágólapra másolva!

"Azt gondolom, itt az idő, hogy új arcok és gondolatok kerüljenek be a parlamentbe" - indokolta a Mandiner című blognak adott interjújában Richard Field Magyarországon élő amerikai üzletember, miért támogatja jelentős összeggel a Lehet Más a Politika (LMP) pártot. Mint arról az [origo] korábban beszámolt, Field március elején 4,8 millió forintot utalt át az LMP-nek, később pedig azt nyilatkozta, összesen 11 millió forinttal kívánja támogatni a pártot.

"Most van az a történelmi pillanat, hogy összeomlott az SZDSZ, hál'istennek! Az SZDSZ-nek már régóta semmi köze nem volt a liberalizmushoz. Az egy rablóbanda volt. Csak a pénzlopásról szólt, amit csináltak" - bírálta Field a szabad demokratákat. Az LMP-sek ezzel szemben - az üzletember szerint - "elkötelezettek az emberi jogok védelme iránt, és ami a legfontosabb: korrupcióellenesek és az átláthatóság mellett állnak."

Az LMP mellett Field korábban a képviselők költségtérítéséről népszavazást kezdeményező, Seres Mária által létrehozott Civil Mozgalmat is támogatta, amikor jelöltjük elindult a csornai időközi választáson. Az üzletember szerint nagyon nagy teljesítmény volt, hogy Seres összegyűjtött 600 ezer aláírást a népszavazásért, de sajnálja, "hogy azóta is erről beszél". Mint négygyermekes családanya, mint tanár hitelesen tudott volna állást foglalni számos fontos problémáról, de nem tette meg - mondta Field.

Field 1989-ben végzett történelem szakon a Columbia Egyetemen, ahol Deák István magyar történész volt a kedvenc professzora. "Épp akkor diplomáztam, amikor lehullott a vasfüggöny. Úgy döntöttem, nem Amerikában akarom tanulni a történelmet, hanem inkább Európában akarom megtapasztalni azt" - mondta arról, miért jött Magyarországra, ahol kezdetben angoltanárként dolgozott, majd apja nyomdokaiba lépve, ingatlanüzletbe fogott. Azt mondta, amerikai állampolgár ugyan, de már magyarnak tekinti magát, és a fiait is magyarnak akarja nevelni.

"Közoktatási reform kéne, közegészségügyi reform kéne, társadalmi reform kéne. A kormány azonban nem foglalkozik ezekkel, hanem arról vitázik, kötelező tantárgy legyen-e az iskolában a lovaglás. Ez nevetséges" - mondta Field, aki szerint a vidéki mélyszegénység az ország legnagyobb problémája, "de erről nem írnak sehol". E miatt erősödik a szélsőjobboldal is - mondta Field -, de a Jobbik politikája "leads to dark side", vagyis a sötét oldalra vezet. "El vagyok kötelezve Magyarország mellett, és fáj a szívem, amikor azt látom, hogy nem a béke és szeretet, hanem a düh és gyűlölet uralkodik az országban" - mondta a párttámogató üzletember.