2011-től három év alatt csökkentené az adókat a Fidesz

Vágólapra másolva!
2011-től három éven át radikális adócsökkentés - erről beszélt Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa a Hír Tv-nek adott interjújában. Szerinte az államháztartási hiányt a 4,5-6,5 százalékos sávban kell tartani. Megszorításokat senki ne várjon az új kormánytól - mondta az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere, aki beszélt a Fidesz hosszú távú gazdaságpolitikai terveiről is.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa szerint a párt 2011-től három éven át csökkentené az adókat. Az Orbán-kormány korábbi gazdasági minisztere erről vasárnap este nyilatkozott a Hír Tv Kontraszt című műsorának, azt mondta, ez "igazi, nagy, radikális" adócsökkentés lenne. Szerinte az idei államháztartási hiányt 4,5-6,5 százalék közötti sávba érdemes "kormányozni", és azt mondta, 2013-ra állítható a magyar gazdaság egy olyan gyors pályára, mint amilyenen 2000-2002-ben volt.

Matolcsy szerint év közben lehet már módosítani az adószabályokon, de az igazi nagy, radikális, a családi adózást középpontba helyező adócsökkentést jövő év január 1-jétől, három év alatt tervezik végrehajtani. Ennek oka, hogy 2010 egy része már eltelt, és az államháztartás helyzete bizonytalan, "ez az év az egyszeri nagy adócsökkentés szempontjából elúszott". Matolcsy azt mondta, senki ne várjon megszorító intézkedéseket egy új Fidesz-kormánytól, "hiszen éppen a megszorítások következménye az, ami ma Magyarországon van". Arra nem lehet számítani, hogy a kormányváltást követő első héten, első hónapban minden megfordul, mert "még lefelé megy a magyar gazdaság legalább hat hónapig" - fogalmazott.

Az év közepétől az új kormány minden meghatározó gazdasági területen - a bürokráciánál, az adórendszernél, a foglalkoztatásnál, az európai uniós pénzek átcsoportosításánál, a kis- és középvállalkozások felé, az energiahatékonysági program beindításánál - elkezdi a fordulatot - állította.

4,5-6,5 százalékos hiány

Az államháztartási hiányról azt mondta, "a kormányon kívül mindenki tudja", hogy ez a szám nem lesz 3,8 százalék. Hangsúlyozta, hogy nem szeretnék elengedni az államháztartás deficitjét. Nagyon sok olyan tétel van még a költségvetésben, amelyek miatt akár 7 százalék fölé is "csúszhatna" a hiány mértéke, de Magyarország helyzete az elmúlt években oly mértékben romlott, hogy függ a külső finanszírozástól, ezért 7 százalék feletti deficitet nem lehet eltűrni - mondta. Emiatt szerinte a 4,5-6,5 százalék közötti sávba érdemes kormányozni majd a deficitet.

Arra a felvetésre, hogy miként lehet majd a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Bizottsággal a költségvetés nehéz helyzete mellett megállapodni, azt válaszolta: új gondolkodásra van szükség. Eddig a külföldi partnerek szigorúan ragaszkodtak egy kiindulóponthoz, ahhoz, hogy először egy nagyon alacsony költségvetési hiányt kell beállítani, és minden csak azután jön. Ez a logika nem fenntartható Matolcsy szerint.

"Máshogy kell gondolkozni, és ezt a partnereink vélhetőleg, az első információk szerint, el fogják fogadni" - fogalmazott. Ha egy erős választói felhatalmazással rendelkező új kormány van, akkor ez a kormány egy más gondolkozást "javasolhat a külföldi finanszírozóknak"; azt mondhatja, hogy "akkor van biztonságban a pénzetek, ha vissza tudjuk fizetni, akkor tudjuk visszafizetni, ha van növekedés és munkahely". Az egyensúly az következmény, a növekedés, foglalkoztatás következménye; eddig fordítva ültek a lovon - fogalmazott.

"A kormány elszúrta"

Szerinte az eddigi kormányzati refromlépéseket a Medgyessy-kormány, majd a két Gyurcsány-kormány "elszúrta", a Bajnai-kormány pedig olyan megszorító csomagot léptetett életbe, amely elrontotta a növekedést. Matolcsy szerint állam- és közpénzügyi reformra van szükség, olyan működésre, amely lényegesen olcsóbbá, de jobbá teszi az állam működését. "Magunkon kell kezdeni" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, melyek lehetnek azok a "kis gesztusok", amelyektől a lakosság már rögtön az elején jobban fogja érezni magát, azt válaszolta: ezeket a kormány részéről a korrupciós csapok elzárásában és a magas számlák kurtításában kell majd érzékelni.

Új pénzügyi szabályozás

Tíz év alatt már nem 1 millió, hanem több, 1,2-1,3 millió munkahelyet kell teremteni a válság miatt - közölte az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere. Arra a kérdésre, hogy erre lesz-e tíz év, azt válaszolta: "lesz, több is lesz". Szerinte az új 20 évet az első négy évben kell megalapozni, mert a demokrácia és szabadság első 20 évét Magyarország elveszítette. Szerinte, ha ez első kormányzati ciklusban jól dolgoznak, akkor 4-6 év alatt meglesz az egymillió új munkahely, 5-10 év alatt megfordul az államadósság aránya, 15-20 év alatt kinövi Magyarország a jelenlegi adósságot és kilép a csapdából.