Kitúrták a nőket a Fidesz és az MSZP pártlistáiról

Vágólapra másolva!
Eddig is alig voltak női képviselők, idén azonban még a négy évvel ezelőtti próbálkozók nagy részét is kitúrták a mandátumra esélyes listahelyekről - derül ki a pártok által leadott területi listákból. A Fidesz országszerte pozícióba ültette az önkormányzati vezetőként megerősödött politikusait, az MSZP eldobott néhány nagy nevet, az MDF és a Jobbik pedig négy évvel ezelőtti árnyékának töredékei köré épített új csapatot. Nézze meg, mit árulnak el a pártok változásairól a vidéki területi listák!
Vágólapra másolva!

Hétfő délután négyig adhatták le a pártok az Országos Választási Bizottságnál a 20 választókerületben állított területi listáikat: amikor az április 11-ei választáson a szavazók behúzzák az x-et valamelyik párt neve mellé, azoknak a jelölteknek a parlamentbe kerülését segítik, akik ezeknek a listáknak az élén szerepelnek. Bár a választási bizottság még nem minden párt listáját hagyta jóvá, a leadott névsorok utalnak arra, milyen változáson mentek át a pártokon belüli erőviszonyok az elmúlt négy évben.

A területi listák egyik legszembeötlőbb jellegzetessége, hogy bár a pártok programjaikban és nyilatkozataikban gyakran emlegetik a nők és férfiak közti esélyegyenlőség fontosságát, a női jelöltek száma továbbra is csupán töredéke a férfiakénak. Az MSZP országos listájával kapcsolatban korábban azzal büszkélkedett, hogy azon minden ötödik jelölt nő: a területi listás helyeknél azonban mind az MSZP-nél, mind a Fidesznél úgy tűnik, hogy néhány kivételtől eltekintve kitúrták a nőket a befutó helyekről. (A két pártnál az egyéni jelöltek között is kevés a nő - a Fidesznél 9, az MSZP-nél 14 a 176-ból.)

Tolna megyében az MSZP négy éve még két nőt indított a lista első két helyén, Frankné Dr. Kovács Szilvia azonban most csak a 7., Halmai Gáborné csak a 8. helyet kapta meg. Győr-Moson-Sopron megyében 2006-ban a területi lista 3. helyéről jutott be a parlamentbe Tóth Tiborné, aki idén már nincs a listán, helyette egyetlen másik nő került fel, de ő is csak a 8. helyre. Vas megyében szintén eltűnt a 2006-os lista 4. helyéről az egyetlen nő, Gaál Angelika, Borsodban a korábban 2. helyet kapó Gyárfás Ildikó, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az 5. helyen álló Botka Lajosné, Hajdú-Biharban a 2. helyen álló Juhászné Lévai Katalin vesztette el a listás helyét.

A Fidesznél hasonló visszaléptetés történt Győrben: Molnár Ágnes, aki 4 éve a területi lista 3. helyéről lett képviselő, most már csak 6., Lancerdorfer Erzsébet pedig 2. helyről 11.-nek lett visszasorolva. Hevesben a 2006-os lista 4-5-6. helyén álló nők, Török Margit, Tuzáné Takács Zsuzsanna és Asztalos Dezsőné is eltűntek a süllyesztőben, Békésben pedig a korábban 3. Vígh Ilona és 6. Spiák Ibolya nem kapott helyet az idei területi listán.

A nők tömeges visszasorolása mellett egy-két új női jelölt bukkan fel a pártlistákon: Veszprémben például ugyan 6.-ról 13.-nak sorolták vissza a fideszes Bernáth Ildikót, de helyette a megyei közgyűlés alelnöke, Talabér Márta a 9. helyről az 5.-re jött fel. Rajta kívül Pest megyében Krállné Malecz Julianna (5.), Komárom-Esztergom megyében Czunyiné Dr. Bertalan Judit (4.), Nógrádban Székyné Dr. Sztrémi Melinda salgótrajáni polgármester (5), Csongrádban pedig Mágori Józyefné (5) tűnt fel.

Ha minden területi lista elejéről annyi helyet nézünk, ahány mandátumot összesen az adott megyében el lehet nyerni, a listákon nem csökkent jelentősen a női jelöltek száma, a Fidesznek kettővel, az MSZP-nek 1-gyel kevesebb női jelöltje van a listák elején, mint 4 éve. Nyilvánvaló azonban, hogy egy párt sem fogja az összes mandátumot elvinni egy-egy megyében, a nők pedig sok helyen csak a könnyen kiesést jelentő 4-5. helyre kerültek az összesen 4-5 mandátummal rendelkező megyékben. Abszolút értékben a nők száma szintén alacsony: a listák elején a 149 helyre a Fidesz összesen 11, az MSZP 18, a Jobbik pedig 15 női jelöltet indított.


Orbán Fejér megyébe költözött, Göndör felszívódott

A területi listákról több országosan ismert politikus, jelenlegi parlamenti képviselő is eltűnt vagy átköltözött 2006-hoz képest. A Fidesznél többek között Orbán Viktor pártelnök is megyét váltott, ő korábban a Pest megyei listát vezette, most azonban átköltözött a Fejér megyei lista élére. Ugyanilyen manőverrel Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke Veszprém megyéből a zalai lista élére ült át, miközben a Fidesszel szövetkező Kisgazda Szövetség vezetője, Turi-Kovács Béla Pest megyében bukkant fel második helyen.

Miközben a Fidesz ismertebb politikusai új helyeken bukkannak fel vagy stabilan őrzik területi listavezető helyüket (mint Pelczné Gál Ildikó Borsodban, Varga Mihály Jász-Nagykun-Szolnok megyében vagy Lázár János Csongrádban), addig az MSZP több országosan ismert politikusa is kibukott ezekről a listákról. Az eltűnő nagy nevek inkább az országos listáról próbálnak újra parlamentbe kerülni, míg a területi listán helyben ismert arcok próbálkoznak.

Somogyban például eltűnt a listáról Lamperth Mónika és Suchman Tamás, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig Jauernik István államtitkár bukott ki nyom nélkül a 3. helyéről. Zalában Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyyettese tűnt el nyom nélkül a lista éléről, mivel itt a Zalai Hírlap szerint csak az egyéniben induló jelöltek kerültek fel, ő viszont nem méretteti meg magát helyben.

Furcsán megkavarodott közben néhány államtitkár pozíciója: Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító MSZP-s tárca nélküli miniszter korábbi kényelmes 2. helyéről a 4. helyre esett a nógrádi listán, ami a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint már nem biztos, hogy bejutó hely. Elődje, Ficsor Ádám, aki épp a kampány miatt hagyta ott a miniszterséget, Juhásszal szemben hatalmasat emelkedett a ranglétrán, és Borsodban a 20. helyről a 3.-ra jött fel.

Önkormányzati vezetők és feltörekvő polgármesterek

Az országosan kevésbé ismert helyi parlamenti képviselők helye viszonylag stabil maradt a területi listák élén, a legtöbb megyében az első 3-4 hely csak kicsit kavarodott fel, de főleg a Fidesznél jól látható, hogy a parlamentből 4 éve kimaradt, a megyei közgyűlésben viszont aktívan dolgozó vezetők országgyűlési képviselőket is beelőznek a listákon. Tolnában a megyei közgyűlés elnöke, Puskás Imre úgy került a lista 3. helyére, hogy 4 éve még rajta sem volt, Somogyban a 12. helyről lett listavezetővé Gelencsér Attila közgyűlési elnök, Győrben Szakács Imre járt be hasonló utat a 6.-ról a 2. helyre.

A megyei közgyűlési vezetők mellett néhány polgármester dobbantott nagyot a listákon: Habis László egri polgármester 2. helyet kapott Hevesben, ahol 4 éve még egyáltalán nem számoltak vele, Tasó László, Nyíradony polgármestere a 10. helyről ugrott a 3.-ra, a békéscsabai Vantara Gyula pedig 5 helyet javítva 2. a megyei listán. A polgármestereket az MSZP-nél is megbecsülik: igaz, 4 éve is 3. volt, de idén már a 2. helyen van a borsodi listán Káli Sándor miskolci polgármester.

MDF és Jobbik: csak néhány régi arc

Az elmúlt 4 évben jelentős átalakuláson ment át mind a Jobbik, mind az MDF. Előbbiben az előző választások óta teljes vezetőváltás történt, utóbbitól pedig 2006-ban még sokan azt várták, hogy a Fidesz javára léptesse vissza jelöltjeit, idén viszont Horn Gyula korábbi szocialista miniszterelnök pénzügyminisztere, Bokros Lajos mögé sorakozott fel. A radikális fordulatok a pártok területi listáin is éles nyomot hagytak: mind az MDF-nek, mind a Jobbiknak vannak olyan listái, ahol egyetlen régi jelölt sincs meg.

A Jobbik Pest megyei listájának vezetője, Korondi Miklós 2006-ban még csak negyedik volt a Jobbik és a MIÉP közös listáján, a mostani lista többi tagja pedig sehol nem volt. Hasonlóan néz ki a párt többi listája is: Vas megyében a 2006-os lista utolsó előtti tagja, a 24 éves Bana Tibor áll az élen, a többiek mind kikoptak, Komárom-Esztergomban, Tolnában, Baranyában és Veszprémben pedig senki nem maradt a 2006-os jelöltek közül. Vannak persze megyék, ahol maradt némi folytonosság: Zalában a listavezető ugyanaz a Zakó László, mint 4 éve (igaz,ő akkor még MIÉP-jelöltként indult a két párt közös listáján).

Az MDF-nél az állandóságot sok megyében a listavezetők jelentik, akik mögül általában a jelöltcsapat kétharmada lecserélődött: a Fejér megyei listavezető, Viniczai Tibor, Veszprémben Kuti Csaba, Zalában Baján Antal régi motorosnak számít, akár csak a Tolnában induló pártelnök, Dávid Ibolya. Itt is van azonban teljesen lecserélt jelöltgárda: Borsodban senki nem maradt a 2006-os jelöltek közül

A közvélemény-kutatások szerint azonban MDF-ben nem csak a lista közepe, de még a listavezető sem sokat számít, hiszen a pártnak szinte semmi esélye mandátumot szerezni a vidéki listákon. Mivel a legutóbbi felmérések szerint a párt nem nagyon remélhet 5 százaléknál sokkal magasabb eredményt, területi listán legfeljebb a 28 helyet tartalmazó budapesti listáról kerülhet be embere: a következő legnagyobb lista ugyanis a Pest megyei (14 mandátum) és a borsodi (11 mandátum), ezeken azonban 5-6 százalékkal még nem lehet bekerülni a parlamentbe. (Az MDF budapesti listájával külön cikkben, itt foglalkozunk részletesen).