"Igyekeztünk a szeretet politikáját csinálni" - Kiss Péter Taksonyban kampányolt

Vágólapra másolva!
Felváltva dicsérte az MSZP-s kormány eredményeit és szidta a Fideszt és a Jobbikot Kiss Péter, az MSZP alelnöke, aki Taksonyban kampányolt Varju László államtitkárral. Kiss szerint az MSZP a szeretet politikáját alkalmazta, és olyan jól kezelte a válságot, hogy már hozzánk járnak tanulmányútra más országokból is. A polgárőrök benzinhiányát Varju saját szakácskönyvének áruba bocsátásával oldotta meg.
Vágólapra másolva!

"Van bármi, amit a szociknak köszönhetünk?!" - szinkronizálták újra a Monty Python klasszikusa, a Brian élete című film híres, eredetileg a rómaiakról szóló jelenetét lelkes MSZP-s aktivisták. A válasz meg is érkezik gyorsan: "Az autópályákat! A nyugdíjemelést!" A videót csütörtök este vetítették a Budapesthez közeli Taksony művelődési házában, ahol mintegy 60 ember gyűlt össze, hogy meghallgassa Kiss Péter társadalompolitikai minisztert és Varju Lászlót, a gazdasági minisztérium államtitkárát, a szocialisták helyi jelöltjét.

A zömében idős emberek láthatóan még magyarítva sem értették a Monty Python sajátosan angol humorát, de Varju - rögtön a 15 éves Jenny által elénekelt Abba szám, a Gimme! Gimme! Gimme! után - kiosztott egy kiadványt, amelyben az MSZP-sek részletesen felsorolják, hol mit építettek az elmúlt nyolc évben. "Terjesszék, mutassák meg másnak is!" - bíztatta az egybegyűlteket az államtitkár.

Az eredményeket akarta felsorolni Kiss Péter is, de időnként meg-megakadt, mert kitérőt kellett tennie, hogy a Fideszről vagy a Jobbikról mondjon néhány mondatot. A miniszter szerint a világválság nagy kihívás volt, de a kormány jól vizsgázott. "Biztos hallottak róla, hogy Görögországban milyen a helyzet" - mondta Kiss, aki szerint ehhez képes Magyarországon rendben mennek a dolgok, sőt, és ma már ide járnak más országokból, hogy tanulmányozzák, hogy kell ezt csinálni.

"Igyekeztünk a különösen nehéz körülmények közt a szeretet politikáját csinálni" - mondta Kiss, miután a nyugdíjkorrekcióról és a krízisalapról beszélt. Ezzel szemben azonban "jön fel a gyűlölet politikája", amire szerinte jó példa, hogy egy jobbikos képviselő (Michl Miklós Komárom megyei képviselő) szerint polgárháború lesz, ha nem történik változás, de nem is baj, mert a vér tisztulást hoz. "Ezek nem csak szavak, mögöttük áll egy katonai szervezet, amely lő és robbantgat" - utalt a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György csoportjára Kiss, aki szerint a Jobbik ennek az erőnek a politikai szárnya.

"A Fidesznek ebben nagyon nagy a felelőssége" - jelentette ki a miniszter, aki szerint az ellenzéki párt "kígyót-békát kiabál" ugyan a Jobbikra, de közben önkormányzatok tucatjaiban kormányoz együtt a radikálisokkal (az önkormányzati együttműködések felbomlásáról itt olvashat), és Wittner Mária képviselő - "a Magyar Gárda zászlóanyja" - is ott van a Fidesz országos listájának 4. helyén. "Kettős beszéd van" - jelentette ki Kiss, aki szerint a Fidesz csak azért kampányol a Jobbik ellen, mert a radikális párt már tőlük vesz el szavazatokat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

"Biztos emlékeznek még"még több képért kattintson!

A szélsőségesek után Kiss Péter egy nehezen követhető váltással a Fidesz által javasolt svéd nyugdíjmodellről kezdett beszélni, ami szerinte 5-600 milliárd forintot venne ki a nyugdíjkasszából, és 20 százalékkal csökkentené a nyugdíjakat (a nyugdíjvitáról itt olvashat részletesen). Kiss blöffnek nevezte a Fidesz ígéretét az egymillió új munkahelyről. Munkahely szerinte csak befektetésből lesz, az pedig csak akkor lesz, ha megbízható és stabil a költségvetés.

"Biztos emlékeznek még a '95-ös Bokros-csomagra" - mondta Kiss, azt magyarázva, hogy akkor ugyan utálták a megszorítást az emberek, de később rájöttek, hogy szükség volt rá. Persze a miniszter nem kívánja vissza Bokros Lajost, aki ma már az MDF miniszterelnök-jelöltje, szerinte vannak nekik más jó szakembereik, akik ráadásul, Bokrossal ellentétben értik az emberek problémáit is. Egy idős férfi fel is vetette, hogy Bokros öt éve a Nap-kelte adásában azt mondta: mindent vissza kell vonni, amit a Medgyessy-kormány adott. Erre Kiss rávágta: "Ezért nem az MSZP jelöltje".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Attila bejutott a legjobb ezerbe - még több képért kattintson!

Egy középkorú férfi, aki a helyi polgárőrség vezetőjeként mutatkozott be, azt vetette fel, hogy a baloldali sajtó - szemben a jobboldalival - nem használta ki a lehetőségeit. "Nem kell véresszájúnak lenni, de néha egy kicsit lehetnének keményebbek is" - mondta. Kiss Péter szerint lenne mit felvetni, például azt az Audit, amit Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője kapott a győri kosárlabda-csapattól. "A Narancsvidékben benne is van" - utalt az Országos Választási Bizottság által jogellenesnek minősített kampánykiadványra.

Mivel a hozzászóló polgárőrként mutatkozott be, Kiss arról kezdett beszélni, hogy milyen fontos szerepet játszanak a közbiztonság fenntartásában, és hogy a kormány milyen sok pénzt áldoz erre a célra. Egy másik férfi azonban azt rótta fel, hogy van ugyan autója a polgárőröknek, de nincs pénzük benzinre, és az ő házába is kétszer törtek már be. A helyzetet Varju László mentette meg azzal, hogy a polgárőrök javára ajánlotta fel saját szakácskönyvének tucatnyi példányát. A vékony kötetet ezer forinttért kínálták, de volt, aki rögtön 25 ezret ajánlott egy példányért.

Sokan már indultak volna a kijárat felé, de még meghallgathatták a Vidéki sanzon című dalt Attilától, aki az egyik országos kereskedelmi csatorna tehetségkutató válogatásán bejutott a legjobb ezer versenyző közé, és megtekinthették egy helyi tánccsoport fellépését is. A bejáratnál közben összeszólalkozott néhány szocialista, illetve jobboldali szimpatizáns, de tettlegességre nem került sor. Megegyeztek abban, hogy a jobboldali férfi nem megy többet az MSZP-s kocsmájába.