Impresszummal már terjeszthető a Narancsvidék az OVB szerint

Vágólapra másolva!
Felülbélyegezve, a kiadó feltüntetésével már megfelel az előírásoknak, így terjeszthető az MSZP Narancsvidék című kampánykiadványa az Országos Választási Bizottság szerint. Korábban az OVB többször is jogellenesnek nyilvánította az 500 ezer példányban terjesztett kiadványt, mert az nem tartalmazott impresszumot, vagyis nem derült ki, hogy ki készíttette.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki határozata szerint azzal, hogy az MSZP felülbélyegezte a Narancsvidék című kiadványát, vagyis feltüntette azon felelős kiadóként a párt országos központját, eleget tett a választási kiadványok impresszumára vonatkozó előírásnak. A testület korábban többször is elmarasztalta az MSZP-t, amiért Narancsvidék című kiadványán nem tüntetett fel az impresszumot.

Az OVB legutóbb épp pénteken hozott egy újabb határozatot (egy újabb kifogás alapján) arról, hogy jogsértő a kampánykiadvány, mert nem szerepel benne, hogy pontosan ki adja ki. Az OVB korábban már megállapította, hogy a jogsértő személye egyértelműen megállapítható, mivel Budai Bernadett MSZP-szóvivő korábban maga mutatta be egy sajtótájékoztatón a Narancsvidék című magazint. A szóvivő akkori közlése szerint az ötszázezer példányban készült kiadvány azokról a fideszes önkormányzatokról szól, amelyeknél a szocialisták véleménye szerint a "legbotrányosabban" bánnak a közpénzekkel

Az OVB pénteki ülésén több olyan beadvány is szerepelt, amelyben azt kifogásolták, hogy a Narancsvidéken ugyan felülbélyegzéssel feltüntették, hogy a felelős kiadó az MSZP országos központja, de ez a beadványozók szerint nem tesz eleget a választási kiadványok kötelező impresszumára vonatkozó előírásoknak. Az OVB tagjai 4:2 arányban elutasították ezeket a kifogásokat. Alláspontjuk szerint a felelős kiadó feltüntetésével azonosíthatóvá vált a kiadásért felelős szervezet.