Feljelentésekkel vág vissza az MDF a feljelentésekért

Vágólapra másolva!
Hamis vád miatt feljelentést tesz az MDF azok ellen, akik csalással a jelöltjeit. Bár a választási bizottságok és a bíróság is több esetben az MDF-es jelölteknek adott igazat, többük ellen is feljelentést tettek a rendőrségen. A feljelentők azzal érvelnek, hogy a kopogtatócédulákra esetenként más tollal írták a választópolgár, illetve a jelölt adatait.
Vágólapra másolva!

Hamis vád miatt feljelentést tesz az MDF azok ellen, akik választási csalással gyanúsították meg jelöltjeiket - jelentette ki vasárnap Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője. Kerék-Bárczy az MDF jelölt- és listaállítási nehézségeire célozva úgy fogalmazott: a választási bizottságokban "egyfajta perverz összjáték" folyt a párt kiszorítására, most pedig egyenként próbálják meg "levadászni" jelöltjeiket.

A szóvivő szerint legutóbb a XVII. kerületben induló Farkas Tibort jelentették fel, és indított nyomozást a rendőrség az ügyében. A gyanú alapja az, hogy néhány ajánlószelvényt több tollal töltöttek ki. Kerék-Bárczy emlékeztetett arra, hogy ez a kérdés a korábbi felülvizsgálati kérelmeknél is felmerült, de a bíróság az MDF-nek adott igazat.

Farkas Tibor a sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezte, hogy a nyilvánosság előtt úgy állítják be, mint egy bűnözőt, pedig törvényesen, tisztességesen gyűjtötték össze az ajánlószelvényeket. A jelölt úgy értesült, hogy a választási bizottság jobbikos delegáltja jelentette fel, egy másik MDF-es jelöltet pedig a szocialista delegált, aki korábban megszavazta nyilvántartásba vételét. Farkas visszautasította a vádakat, és megismételte, hogy ezek miatt feljelentést tesz.

Kerék-Bárczy szerint az MDF-et riválisai, politikai ellenfelei próbálják koholt eljárásokkal lehetetlenné tenni. Korábban Király Zoltán képviselőjelöltjük ellen tett feljelentést a Fidesz III. kerületi elnöke. A feljelentő maga jelentette be a nyomozás tényét, előbb, minthogy erről bárki más tudomást szerzett volna - mondta a szóvivő. Király indulását vasárnap hagyta jóvá a Fővárosi Bíróság.

Úgy tűnik, a Fidesz, Jobbik és az MSZP legnagyobb problémája a színes tollakkal van - mondta Kerék-Bárczi, aki ezért a sajtótájékoztatón jelképesen átadott a három pártnak három színes filctoll-készletet. Szokjanak hozzá ahhoz, hogy a világ nem egyszínű, nem csak a Fideszből, illetőleg nem csak az MSZP-ből és a Jobbikból áll - mondta.