Bíróságon támadják az MDF nagy nehezen elfogadott listáit

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót az MDF budapesti és országos listájáról. Ahogy korábban a jelölteket is, úgy a két listát is magánszemélyek támadták meg. A Legfelsőbb Bíróság arról már döntött, hogy Nógrád megyében nem állíthat listát a párt.
Vágólapra másolva!

Megtámadták a bíróságon az MDF országos és budapesti listájának nyilvántartásba vételét. A párt országos listájával kapcsolatban még vasárnap, a budapesti lista ellen pedig hétfőn délután nyújtottak be fellebbezést magánszemélyek - mondta Kajdi József, az MDF szakpolitikai koordinátora hétfőn az MTI-nek. Mindkét esetben a Legfelsőbb Bíróságnak kell döntenie három napon belül.

Az MDF budapesti listáját pénteken csak fellebbezés után vette nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB). A területileg illetékes Fővárosi Választási Bizottság korábban a fideszes, a jobbikos és az MSZP-s delelgáltak szavazatával elutasította listát arra hivatkozva, hogy az MDF-nek nincs elég jelöltje a listaállításhoz.

A budapesti listához nyolc jelölt szükséges. A listaállítás időpontjáig tíz MDF-es jelölt adta le az ajánlószelvényeit, de két jelöltetnek első körben nem, csak fellebbezés és a listaállítási határidő után engedélyezték az indulást. Csapody Miklós a budapesti lista benyújtása után jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől és kilép az MDF-ből. A lista ellen szavazók azzal érveltek, hogy Csapodyt nem lehet figyelembe venni a budapesti listánál. Az MDF országos listáját is csak a budapesti után vette nyilvántartásba az OVB. (A listaállítás bonyodalmairól itt olvashat bővebben.)

Elbukott a párt Nógrád megyei listája

A pártnak a Nógrád megyei listával is meggyűlt a baja, azt először nyilvántartásba vette a területi választási bizottság, majd fellebbezés után az OVB érvénytelenítette (erről bővebben itt olvashat). Az MDF fellebbezett, így a Nógárdi listáról is a Legfelsőbb Bíróság mondta ki az ítéletet hétfőn. A döntés helybenhagyta az OVB határozatát, azaz a pártnak nincs Nógrádban listája.

Nógrád megyében négy választókörzet van, és a területi listához két jelölt kell. A megyében három jelölt is leadata a kopogtatócédulákat, de - Csapodyhoz hasonlóan - az egyik jelölt a listaállítás után visszalépett. A területi választási bizottság a listát a választási eljárásról szóló törvényre hivatkozva vette nyilvántartásba, ebben ugyanis az áll, hogy "nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett".

Az OVB a listát elutasító határozatban arra hivatkozott, hogy a listaállítás pillanatában kell meglennie a szükséges számú jelöltnek, a jelölt kiesése csak abban az esetben nem érinti a listaállítás jogát, illetve tényét, ha az adott listát már nyilvántartásba vették. A Legfelsőbb Bíróság szerint a bírói tanács szerint az OVB helyesen döntött, amikor megváltoztatta a Nógrád megyei választási bizottság határozatát és visszautasították az MDF listáját.

Nógrádon kívül a Vas és Somogy megyében sem fog szerepelni a szavazólapokon az MDF, azaz a választásra jogosultak közel hat százaléka nem tud majd a pártra szavazni. Ez azt jelenti, hogy az MDF-nek a többi megyében 5 százaléknál jobb eredményt kell elérnie, a listás szavazatoknak körülbelül az 5,42 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe. A párt 2006-ban 5,04 százalékot ért el a választásokon.

Nemcsak a listákról, hanem négy MDF-es jelöltről is a bíróság döntött pénteken és a hétvégén. A két fellebbezés után nyilvántartásba vett jelölt, valamint Csapody Miklós és Pusztai Erzsébet indulását a két listához hasonlóan magánszemélyek támadták meg a bíróságon, mert szerintük nem szabályos, hogy ajánlószelvényeik között több olyan is volt, amelyen különböző színű tintával írták be a jelölt és az ajánló adatait. A négy jelölt indulását a Fővárosi Bíróság jogerősít ítéletben engedélyezte. (Erről itt olvashat bővebben.)