[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Semmit nem hagyna Bajnai lépéseiből a Fidesz

MTI | Létrehozás dátuma: 2010. 04. 01., 13:43
eszközök:
Szerénység helyett őszintének kellett volna lennie csütörtöki beszédében Bajnai Gordon kormányfőnek Szijjártó Péter szerint. A Fidesz elnöki stábjának vezetője azt mondta, pártja kormányon azon lesz, hogy a jelenlegi kabinet lépései közül semmi ne maradjon érvényben.

A Fidesz, ha kormányra kerül, homlokegyenest ellenkező gazdaságpolitikát fog folytatni, mint a mostani kormány - reagált Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtöki összegző beszédére Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. A Fidesz-vezetésű kormány szerinte azon lesz, hogy a jelenlegi kabinet lépései közül lehetőleg semmi ne lépjen érvénybe.

Szijjártó úgy fogalmazott: Bajnai Gordon szerénységében egészen odáig ment, hogy eredményesnek nevezte azt a válságkezelést, amelyet "az elmúlt egy évben műveltek". Pedig jobb lett volna, ha a szerénység helyett "az őszinteség kategóriájába pozícionálja magát" - mondta a fideszes politikus -, akkor ugyanis elmondhatta volna, hogy az elmúlt egy, illetve nyolc év, vagyis a Gyurcsány-korszak a katasztrófát jelentette Magyarország számára minden szempontból, a szocialista kormányok gazdaságpolitikája pedig csődöt mondott.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.