Vágólapra másolva!
Keddi döntésével felfüggesztette az Országos Választási Bizottság a kertjét 2008-ban árammal megvédő Szoboszlai Barna mentelmi jogát. Az Összefogás Párt jelöltjeként induló férfit több emberen elkövetett emberöléssel vádolják. A párt egy másik jelöltje, Mali Zoltán drávapiski polgármester is elvesztette mentelmi jogát, ellene garázdaság miatt folyik eljárás.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztette Szoboszlai Barna, a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi, az Összefogás Párt képviselőjelöltjének mentelmi jogát kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Szoboszlai Barna Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében indul jelöltként. Mentelmi jogának felfüggesztését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság kérte az OVB-től, mert ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt büntetőeljárás zajlik.

A 69 éves kesznyéteni férfi árammal védekezett a tolvajok ellen a kertjében, emiatt 2008 nyarán egy férfi halálos áramütést szenvedett, egy másik ember pedig megsérült. Az OVB keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy Szoboszlai mentelmi jogát felfüggeszti, mivel az eljárás tárgyát képező tettre az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően került sor és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.

A párt egy másik jelöltjének, Mali Zoltánnak is felfüggesztette a mentelmi jogát az OVB kedd este. Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere Baranya megye 6. számú választókerületében indul, mentelmi jogának felfüggesztését a Siklósi Városi Ügyészség kezdeményezte, mert ellene garázdaság miatt büntetőeljárás folyik. Mali maga is azt kérte az OVB-től, hogy függessze fel mentelmi jogát. Az OVB határozatai ellen jogorvoslatnak nincs helye.