![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static5.origos.hu/i/1004/20100411valasztas2.jpg)
A Fidesznek még küzdenie kell a kétharmadért
A szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP a szavazatok 52,7 százalékát szerezte meg. A második helyen az MSZP végzett 19,3 százalékos támogatottsággal. A Jobbik lett a harmadik 16,7 százalékkal. Az LMP 7,5 százalékot szerezve jutott be a parlamentbe. Az MDF 2,7 százalékos eredményt ért el, így kiesett a parlamentből. A Civil Mozgalom országosan 0,9 százalékot ért el.
A szavazáson a választásra jogosultak 64,37 százaléka, 5 millió 170 ezer ember vett részt. A Fidesz-KDNP-re összesen 2 millió 705 ezer ember szavazata érkezett, az MSZP-re kevesebb mint 1 millióan, 990 ezren voksoltak, a Jobbik 855 ezer, az LMP 383 ezer szavazatot kapott. Az MDF-re 137 ezer, a Civil Mozgalomra 47 ezer szavazat érkezett.
A Fidesz az OVB számításai szerint 206 mandátumot szerzett addig, ami azt jelenti, hogy a második fordulóban még 52 mandátumot kell szereznie ahhoz, hogy megszerezze a kétharmados többséget.
Az [origo] mandátumbecslése szerint a Fidesz 265, az MSZP 55, a Jobbik 49, az LMP pedig 17 mandátumot szerezhet az új parlamentben. A becslésnek számos bizonytalan pontja van, de abból indultunk ki, hogy a nyitva maradt 57 egyéni választókerület nagy többségében semmi esélye nincs az MSZP-nek, így számításunk szerint ezeket a mandátumokat 2 vagy 3 kivétellel a Fidesz nyeri. Az MSZP Tóth József és esetleg Szanyi Tibor révén szerezhet egyéni mandátumot.
Csak egy helyen lett nem fideszes az első
A 176 egyéni választókerület közül mindössze egy helyen, a Budapest XIII. kerületében induló Tóth József révén tudta az MSZP legyőzni a Fideszt. Az LMP Budapesten majdnem mindenhol megverte a Jobbikot. 176 körzetből 119-ben az első körben mandátumot szerzett a fideszes jelölt. 32 budapesti körzetből 11 fideszes jelölt szerzett mandátumot, köztük Pokorni Zoltán a XII. kerületben, Rogán Antal az V. kerületben, Balsai István a II. kerületben és Nagy Gábor Tamás az I. kerületben.
A Budapest 20. választókerületében induló Tóth József tudta csak legyőzni a Fidesz jelöltjét. A 19. körzetben induló Szanyi Tibor is jobban állt sokáig, mint fideszes ellenfele, de reggelre a helyzet megfordult. A fideszes Szalay Péter 38,33 százalékot szerzett (10 674 szavazat), míg Szanyi 36,79 százalékot (10 245 szavazatot kapott). A szomszédos körzetben Tóth József magabiztosabban győzött, közel 45 százalékos eredményt érve el bizonyult jobbnak a 36 százalékot elérő Spaller Endrénél.
A Jobbik keleten erős
A Jobbik több választókerületben is 30 százaléknál jobb eredményt ért el. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az ózdi választókerületben 32 százalékos volt a támogatottsága, nyolc százalékponttal lemaradva a Fidesz mögött. Tiszaújvárosban 31 százalékot szerzett, Tiszavasváriban 33, Mátészalkán 30 százalékos eredményt ért el, akárcsak a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Kunhegyesen és a hevesi választókerületben is.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Vona Gábor harmadik lett a gyöngyösi választókörzetben, 26 százalékos eredménnyel. Az MSZP jelöltje, Magda Sándor 28 százalékot szerzett, a fideszes Balázs József 39 százalékkal lett első.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static3.origos.hu/i/1004/20100412jobbikval1.jpg)
A Jobbik főleg a keleti országrészben ért el sikereket. Még több képet talál a fotóra kattintva.
Az egyik legkiegyenlítettebb körzetnek a kazincbarcikai bizonyult, a Fidesz-KDNP jelöltje Tamás Barnabás 37 százalékot szerzett, míg a második helyezett, 29 százalékos támogatást magáénak tudó, jobbikos Endrésik Zsolt 0,3 százalékkal előzte meg a szocialista Szitka Pétert.
Jelentős különbséggel utasította maga mögé Kunhegyesen Nagy Levente jobbikos jelölt MSZP-s riválisát. A fideszes Fejér Andor mögött végző Nagy 30 százalékot szerzett, kétszer annyit, mint a szocialista Serfőző István.
Az ország legkisebb megyéjében nagyon hasonló volt egymáshoz a négy választókerület eredménye. A fideszes jelölt egy körzet kivételével valamennyiben megszerezte a mandátumhoz szükséges 50 százaléknál magasabb támogatottságot. Az MSZP és a Jobbik között három körzetben is kevesebb mint 3 százalékpont volt a különbség.
Edelénytől a Belvárosig
A borsodi Edelényben a korábban fideszesként, most függetlenként induló Molnár Oszkár szerezte meg a második helyet, 24 százalékos támogatottsággal. Daher Pierre fideszes jelölt 36 százalékos eredménnyel szerezte meg az első helyet. Az MSZP-s jelölt, Gúr Nándor 18,7 százalékos támogatottsággal csak a negyedik lett, mert megelőzte a jobbikos Miklós Árpád, aki 19,1 százalékot kapott.
Bohács Zsolt a többi választókerülethez képest szoros versenyben győzte le Botka László szegedi polgármestert. Bohács 43 százalékot kapott, MSZP-s riválisa pedig 36-ot.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/1004/20100411mszpvalas8.jpg)
Az MSZP nem tudta megszorítani a Fideszt. Még több fotó a képre kattintva.
Az LMP különösen Budapest VI. és VII. kerületében szerepelt jól: Terézvárosban Kaszics Bálint 16 százalékos ereményt ért el, az erzsébetvárosi LMP-jelölt, Csiba Katalin Gyöngyvér több mint 17 százalékos támogatottságot kapott. A VI. kerületben a 48 százalékot szerző fideszes Illés Zoltán nyert a 25 százalékot szerző szocialista Hatvani Csaba előtt. A VII. kerületben Rónaszékiné Keresztes Mónika Mária Fidesz-politikus 46 százalékot szerezve, 20 százalékponttal verte meg az MSZP-s Kispál Tibort.
Budapest V. kerületében Rogán Antal magabiztos győzelmet aratott, a választópolgárok 53 százaléka támogatta. Az MDF itt érte el egyik legjobb eredményét, Debreczeni József több mint 7 százalékot szerzett, és maga mögé utasított a Jobbik színeiben induló Hegedűs Lórántnét.
A szabolcsi Nagykállón az Összefogás Megyénkért-MDF színeiben induló Juhász Zoltán 160 szavazat híján megelőzte a harmadik helyen végzett MSZP-s Demendi Zotlánt, mindkét jelölt 13 százalékot szerzett. A körzetben a fideszes Budai Gyula diadalmaskodott, fél százalékponttal átlépve az 50 százalékos küszöböt.
Magabiztos Fidesz-sikerek
Hódmezővásárhelyen nagyon leszerepelt az MSZP, a 11 százalékos támogatottsággal a harmadik helyen végzett Csengeri Istvánnál több mint kétszer annyi szavazatot szerzett a jobbikos Kristó Gabriella. A körzetet a fideszes Lázár János nyerte meg, 55 százalékos támogatottsággal szerzett mandátumot.
Rendkívül magabiztosan aratott sikert Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere, akire majdnem háromszor annyian szavaztak, mint a második helyen végző szocialista Gergely Zoltánra. Borkait a választók 64 százaléka támogatta, Gergelyt csak a 23 százaléka.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static7.origos.hu/i/1004/20100411fideszvor10.jpg)
A Fidesz több körzetben is lehengerlő győzelmet aratott. Nézzen még képeket a fotóra kattintva!
Tiszakécskén Lezsák Sándor tarolt, aki a szavazatok 67 százalékát söpörte be. A Fidesz politkusa után a második helyet a jobbikos Gyöngyösi Márton érte el 17 százalékos támogaottsággal, az MSZP-s Csernus Ferencre mindössze a szavazók 12 százaléka voksolt.
Font Sándor kiskőrösi fideszes jelölt meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a jobbikos és az MSZP-s riválisát. Fontot a választók 72 százaléka támogatta.
Seres közel 10 százalékot ért el
Az országosan 0,9 százalékot szerző Civil Mozgalom kiskunfélegyházi jelöltje, Réczi László közel 6 százalékos eredményt ért el. A párt vezetője, Seres Mária majdnem 10 százalékos eredményt ért el Nyíregyháza első számú választókerületében, bár így is csak a negyedik helyet sikerült megszereznie.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.