A budapesti VI. kerület az egyik olyan körzet, ahol második fordulót fognak tartani. Itt a Fidesz jelöltje, Illés Zoltán áll nyerésre, aki az [origo]-nak telefonon azt mondta, meglepte őket a VI. kerületben is az LMP jó szereplése. Arra számítanak, hogy az LMP nem fog visszalépni senkinek a javára sem, mert akkor szerinte "nem lenne más a politika". Hozzátette, úgy kalkulálnak, hogy az MSZP-s jelöltnek nem jöhet össze annyi plusz szavazat, amivel fordítani tudna az álláson.
Kaszics Bálint, az LMP VI. keruleti jelöltje az [origo]-nak azt mondta, csak akkor merülhet fel, hogy a párt egyéni jelöltjei visszalépnek valamelyik másik párt javára, ha az a Jobbik előretörését megakadályozhatja. Kaszics, aki Terézvárosban több mint 16 százalékot szerzett, azt mondta, hogy a kérdésről a kongresszusnak kell döntenie.
Schiffer András, az LMP listavezetője tudósítónknak ugyanakkor már a választás estéjén határozottan kijelentette, hogy nem lépnek vissza sehol más jelölt javára. Arra a kérdésre, hogy a Jobbik ellenében kivételt tesznek-e, azt mondta, hogy nincs olyan hely, ahol erre lenne szükség.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.