Dávid Ibolya vasárnap késő este bejelentette, hogy lemond az MDF elnöki posztjáról, miután a párt nem jutott be a parlamentbe a választáson. Az MDF mindössze a listákra leadott voksok 2,6 százalékát kapta meg, így jócskán elmaradt a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöbtől. Egyéni jelöltjük sem jutott még csak a győzelem közelébe sem, így az egykori rendszerváltó párt eltűnik az Országgyűlésből.
Az MDF miniszterelnök-jelöltje Bokros Lajos egykori MSZP-s pénzügyminiszter volt, aki így marad a párt képviselője az Európai Parlamentben. Az MDF a kampány során végig küszködött azzal, hogy a pártban sokan ellenezték az SZDSZ-szel kötött fővárosi választási szövetséget, és Bokros előtérbe kerülését is sokan nehezményezték.
A pártnak nem is sikerült minden megyében listát állítania, ami eleve komoly akadályt jelentett a választáson. Az MDF azzal vádolta a többi nagyobb pártot, hogy összefogtak ellene, és a választási bizottságokban helyet foglaló küldötteik révén mindent megtettek azért, hogy ellehetetlenítsék a demokrata fórumot.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.