[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

A Fidesz kezében a megyék, a vidéki listákon lenyomta a Jobbik az MSZP-t

[origo] | Létrehozás dátuma: 2010. 04. 11., 19:00
eszközök:
A Fidesz-KDNP valamennyi megyében nagy fölénnyel nyert. Vas megyében volt a legjobb az Orbán Viktor vezette párt, ott a Fidesz közel 63 százalékos eredményt ért el. Hevesben szerepelt a legrosszabbul a Fidesz, ebben a megyében 45,77 százalékos támogatottságot tudott felmutatni, ám ezzel is bő 20 százalékkal felülmúlja a második Jobbik és a harmadik MSZP-t. Tíz megyében lett második az MSZP, kilenc megyében a Jobbik megelőzte a szocialistákat. A fővárosi eredmények nélkül számolt megyei listás eredmények alapján azonban a Jobbik több képviselőt küldhet a parlamentbe, mint az MSZP. A budapesti eredményekkel együtt, a területi listák alapján a Fidesz 87, az MSZP 28, a Jobbik 26, az LMP pedig 5 képviselői mandátumot kapott.

A szavazatok 99,99 százalékának feldolgozása után a területi eredmények alapján a Budapesten kívül valamennyi megyében listát állító négy párt (Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP) versenyét utcahosszal a Fidesz nyerte.

A területi listákról - a főváros nem számítva - 74 mandátumot kapott a Fidesz-KDNP. A szocialista párt 21, a Jobbik 23 helyet kap az új parlamentben, az LMP pedig 1 képviselőt küldhet Pest megyei eredményének köszönhetően. A budapesti eredményekkel együtt a Fidesz 87, az MSZP 28, a Jobbik 26, az LMP pedig 5 mandátumhoz jutott.

BARANYA

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 54,53 százalékot kapott, a második az MSZP 21,07 százalékkal. (A Jobbik 12,7 százalékkal a harmadik.) A Fidesz 4 mandátumhoz jutott, az MSZP és a Jobbik pedig 1-1 képviselői helyet kap.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Tíz százalékkal verte meg az MSZP a Fideszt, a szocialisták 48,32 százalékot szereztek. A hét egyéni választókerületből egyedül Mohácson tudott nyerni a Fidesz jelöltje, a többi az MSZP-é lett, három körzetben már az első fordulóban megszerezték a szocialista jelöltek a többséget. Az MSZP 2002-ben és 1998-ban is nyert listán a megyében.

BÁCS-KISKUN

A 2010-es eredmény:

A Fidesz 60,45 százalékkal vezet, harmadik pedig az MSZP 14,62 százalék. (Második a Jobbik 15,70 százalékkal.) A győztes megyei eredménye 5 képviselői helyet jelent, a szocialistáknak és a Jobbiknak 1-1 mandátum jár.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Fölényesen, 49,79 százalékkal nyert a Fidesz, az MSZP 37,09 százalékot kapott. A tíz egyéni körzetből csak egy helyen, Kiskunfélegyházán nyert az MSZP jelöltje. 2002-ben és 1998-ban is a Fidesz nyert a megyében, de 1998-ban még szorosabb volt az eredmény, a szocialisták jelöltje három körzetben is nyert.

BÉKÉS

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 53,2 százalékkal lett az első. Itt is a harmadik helyet szerezte meg az MSZP 18,45 százalékos eredménnyel. (A Jobbik a második 19,21 százalékkal.) Ebben a megyében is 4 mandátumot kap a Fidesz, az MSZP és a Jobbik pedig 1-1 képviselői helyhez jut.  

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Szoros küzdelemben, mindössze 1500 szavazattal nyerte meg a megyét az MSZP, listán 43,73 százalékot kaptak, a Fidesz 42,96 százalékot szervezett. Egyéniben a hét választókerületből csak kettőben nyert a Fidesz jelöltje. A listás szavazatokban 2002-ben is csak másfél százalék (3000 szavazat) döntött a szocialisták javára.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP a szavazatok 45,87 százalékát szerezte meg, a szocialisták  18,90 százalékos eredménye ebben a megyében is csak a harmadik helyhez volt elég. (A Jobbik 27,20 százalékkal a második.) A győztes párt 5 képviselői mandátumot kap az eredmény szerint, a szocialisták csak 2 embert küldhetnek a parlamentbe, a Jobbiknak viszont 3 hely jut.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Az egész országban ebben a megyében voltak a legerősebbek a szocialisták, 50,94 százalékot kaptak, ilyen jó eredményt a Fidesz sehol nem ért el. A 13 egyéni választókerületben három kivételével mindenhol már az első fordulóban eldőlt a mandátum sorsa, összesen három fideszes egyéni jelölt tudott győzni. Borsod hagyományosan erős szocialista fellegvár volt, 2002-ben és 1998-ban is az MSZP kapott több listás szavazatot.

CSONGRÁD

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 50,72 százalékkal első helyen áll, a második az MSZP 20,38 százalékkal. (A Jobbik lett a harmadik 15,93 százalékos eredménnyel.) A Fidesznek a Csongrád megyei eredmény 3 helyet jelent. 1-1 képviselő mehet a szocialistáktól és a Jobbiktól.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Az MSZP 44,16 százalékkal nyert, a Fidesz 41,83 százalékot ért el. A két előző országgyűlési választáson (1998 és 2002) a Fidesz szerzett több szavazatot a megyében.

FEJÉR

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 54,16 százalékot kapott, az MSZP a második helyre került 17,91 százalékkal. (A Jobbik a harmadik 16,20 százalékkal.) Fejér megyei eredmény szerint is 4 fideszes képviselő jut be. A másik két párt egy-egy képviselői mandátumot kap.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Fejér megyében is nagyon szoros volt az eredmény 2006-ban, az MSZP 997 szavazattal nyert, 43,18 százalékot szereztek, a Fidesz pedig 42,74-et. A megye nagyon megosztott, a két nagyvárosban, Székesfehérváron és Dunaújvárosban a szocialistáknak volt több támogatója, a kistelepüléseken élők inkább a Fideszre szavaztak. Dunaújvárosban a rendszerváltás óta még soha nem tudott nyerni fideszes egyéni jelölt.

GYŐR-MOSON-SOPRON

A 2010-es eredmény:

59,68 százalékos eredménnyel az első lett a Fidesz-KDNP. Az MSZP 16,87 százalékkal került a második helyre. (A Jobbik 12,57 százalékkal lett a harmadik.) Ugyanaz az eloszlás, mint Fejér megyében, 4 hely jut a Fidesznek, egy-egy az MSZP-nek és a Jobbiknak.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Magabiztos fölénnyel nyert a Fidesz, úgy kaptak 12 százalékkal több szavazatot a szocialistáknál, hogy két városban, Mosonmagyaróváron és Győr egyik körzetében is a szocialista jelölt nyert egyéniben.

HAJDÚ-BIHAR

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 57,92 százalékkal került az élre, ebben a megyében is csak a harmadik lett az MSZP 14,04 százalékkal. (A Jobbik 18,86 százalékkal lett a második.) A Fidesz 5 képviselői helyet kap az elért eredmény alapján, 2 hely a Jobbiké és 1 mandátumhoz jutnak a szocialisták.  

Mi volt az eredmény 2006-ban?
A Fidesz ebben a megyében is nagy előnnyel nyert, az MSZP 39,72 százalékot kapott, míg a Fidesz 47,7-et. A szocialista egyéni jelöltek csak három körzetben, Balmazújvárosban, Püspökladányban és Berettyóújfalun tudtak nyerni, a Fidesz viszont négy körzetben már az első fordulóban megszerezte a mandátumot, és az előző két választáson is több szavazatot kaptak a megyében, mint az MSZP.

HEVES

A 2010-es eredmény:

45,77 százalékkal az első a Fidesz-KDNP, az MSZP csak a harmadik 21,02 százalékkal. (A Jobbik majdnem 25 százalékos eredménnyel a második.) A Fidesz 3, az MSZP és a Jobbik 1-1 helyet kap a parlamentben a Heves megyei eredményt alapján.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Heves hagyományosan szocialista megye, az MSZP nemcsak 2006-ban, de 2002-ben és 1998-ban is több listás szavazatot szerzett itt, mint a Fidesz. Négy éve minden egyéni körzetben a szocialista jelölt szerezte meg a mandátumot, a listás szavazatok 49,19 százalékát kapták meg, míg a Fideszre 37,16 százalék szavazott.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 49,42 százalékot szerzett, 17,88 százalékkal csak a harmadik az MSZP. (A Jobbik 24,01 százalékos támogatottságot ért el.) A Fidesz 3 képviselői helyet, a Jobbik 2 mandátumot kap, a szocialisták pedig 1 helyhez jutnak.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Az MSZP több mint hét százalékkal szerzett több szavazatot, mint a Fidesz. A Fidesz egyéniben is csak egy körzetben, Karcagon tudott mandátumot szerezni. Az előző  két választáson is az MSZP kapott több listás szavazatot ebben a megyében.

KOMÁROM-ESZTERGOM

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 51,31 százalékos eredménnyel az első. A szocialisták 23,35 százalékkal kerültek a második helyre. (A Jobbik 13,76 százalékkal a harmadik.) A győztes pártnak 3 hely jut az új parlamentben, 1-1 képviselőt küldhet az MSZP és a Jobbik.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Fölényesen, 12 százalékos különbséggel nyert az MSZP, minden egyéni kerület is a szocialistáké lett.

NÓGRÁD

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP 51,90 százalékkal megnyerte a választást ebben a megyében. Nagyon szoros volt az eremdény a második és harmadik helyért: a közel 100 százalékos feldolgozottságnál az MSZP 20,39 százalékkal a harmadik volt. (A Jobbik 20,89 százalékkal a második.) A nógrádi eredmény alapján 2 helyet kap a Fidesz, a másik két pártnak pedig 1-1 hely jut.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Az MSZP kapott több listás szavazatot, 3,4 százalékkal verte a Fideszt. A két párt egyéniben osztozott a négy választókerületen: Salgótarjánban és Pásztón a szocialista, Szécsényben és Balassagyarmaton a fideszes jelölt futott be. 2002-ben ugyanilyen kis fölénnyel tudott csak nyerni az MSZP.

PEST

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP a szavazatok 52,9 százalékával az első. A szocialisták a másodikok 17,58 százalékkal. (A Jobbik 16,52 százalékkal lett a harmadik.) A Fidesz 8 mandátumot kap ezért az eredményért, az MSZP-nek és a Jobbiknak egyaránt 2 hely jut. Az LMP 1 mandátumot szerzett.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Nagyon szoros volt a végeredmény, a Fidesz kevesebb mint egy százalékkal kapott többet, mint az MSZP. A 16 egyéni választókerületből 7-ben nyert a szocialista jelölt, és Budapesten kívül itt volt olyan körzet, Szigetszentmiklós, ahol az SZDSZ mandátumot tudott szerezni. A megye 2002-ben is ugyanilyen megosztott volt, akkor is kevesebb mint egy százalék döntött a Fidesz javára.

SOMOGY

A 2010-es eredmény:

A Fidesz nagy aránnyal, 59,63 százalékkal győzőtt. Az MSZP közel 20 százalékkal zárt a második helyen. (A Jobbik 14,23 százalékkal a harmadik lett Somogy megyében. A Fidesz 3, az MSZP és a Jobbik számos más megyében elért eredményhez hasonlóan 1-1 képviselőt küldhet a parlamentbe.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
A Fidesz nyerte meg a megyét, 46,74 százalékot szereztek, a szocialisták ennél pont négy százalékkal kaptak kevesebbet. Az egyéni körzetekben két-két egyéni jelöltjük nyert, és Somogy az egyetlen megye, ahol nemcsak a két nagy párt jelöltje tudott mandátumot szerezni: Gyenesei István a nagyatádi választókerületben a Somogyért egyesület jelöltjeként szerzett egyéni mandátumot. 2002-ben szorosabb volt a verseny a két nagy párt között, 1998-ban pedig még a szocialisták nyertek listán.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

A 2010-es eredmény:

A Fidesz-KDNP közel 54 százalékkal nyert. Az MSZP gyenge - 14,84 százalékos - eredménnyel a harmadik. (A Jobbik 23,64 százalékkal második helyet szerezte meg.) A Fidesz 5 mandátumot szerzett, a Jobbik 2, az MSZP pedig 1 helyet kap.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Egy százalékkal nyert az MSZP a Fidesz előtt, 45,47 százalékot kaptak listán. A megye tíz egyéni kerületéből csak három volt fideszes, a többiben az MSZP nyert, három helyen fölényesen, már az első fordulóban megszerezték a mandátumot. A megye korábban is nagyon megosztott volt, 2002-ben hasonlóan kis fölénnyel a Fidesz nyert.

TOLNA

A 2010-es eredmény:

Több mint 58 százalékos eredménnyel nyert a Fidesz-KDNP. A szocialisták 17,88 százalékkal másodikok lettek. (A Jobbik 15,44 százalékkal került a harmadik helyre.) A nyertes párt 3 mandátumot kap, az MSZP 1 helyhez jut, a Jobbiknak viszont nem jár mandátum az eredmény alapján.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
A Fidesz nyert, csakúgy, mint négy évvel korábban, 2002-ben, igaz, akkor még erősebb volt az MSZP a megyében, 3 százalékkal tudta csak megverni őket a Fidesz, 2006-ban már 6 százalékos előnye volt a Fidesznek. Dombóvár kivételével minden egyéni körzetben a Fidesz jelöltje nyert.

VAS

A 2010-es eredmény:

Hatvan százalék feletti eredménnyel nyert a Fidesz-KDNP. A szocialistáké a második hely 17 százalékkal. (A Jobbik itt is a harmadik 12,1 százalékkal.) Vasban is az a helyzet, mint Tolna megyében, 3 helyet visza a Fidesz, 1-et az MSZP, a Jobbik pedig ebből a megyéből nem jár mandátum.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
A Fidesz legerősebb megyéje volt Vas, több mint 50 százalékot kapott a párt megyei listán, ennél csak az MSZP ért el jobb megyei eredményt Borsodban. Az öt egyéni körzetből hármat már az első fordulóban elvitt a fideszes jelölt, igaz, a nagy fölény ellenére Szombathelyen győzni tudott az MSZP-s jelölt. Már 2002-ben is Vas volt a legfideszesebb megye, akkor 53,48 százalékot kaptak, az egész országban ez volt a legnagyobb arányú győzelem akkor.

VESZPRÉM

A 2010-es eredmény:

A többi megyéhez hasonlóan a Fidesz-KDNP nyert, 56,79 százalékkal. Mögötte a szocialisták zártak 18,81 százalékkal. (Harmadik hely a Jobbiké, amely 14,66 százalékot ért el. A megyei győzelemért 4 helyet kap a Fidesz, az MSZP-nek és a Jobbiknak 1-1 mandátum jut.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Több mint hat százalékkal nyert a Fidesz listán, az MSZP egyéniben is csak Ajkán, Várpalotán és az egyik veszprémi körzetben volt jobb, mint a Fidesz. A Fidesz 1998-ban és 2002-ben is fölényesen nyert a megyében.

ZALA

A 2010-es eredmény:

A  Fidesz-KDNP 57,21százalékkal aratott győzelmet. Itt is szoros eredmény volt a második helyért: a Jobbik 16,91 százaléknál tartott az aktuális feldolgozottságnál, míg az MSZP 16,85 százaléknál járt. A Fidesznek 3, a másik két pártnak pedig 1-1 hely jut majd az új parlamentben.

Mi volt az eredmény 2006-ban?
Elsöprő Fidesz-győzelem, közel 50 százalékot kapott a párt, míg az MSZP csak 37,26-ot. Egyéniben is csak Nagykanizsán tudott nyeri a szocialista jelölt. Négy évvel korábban is szinte ugyanez volt az eredmény.

 

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.