[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Az LMP-vel nehéz lesz elgáncsolni a Fideszt

[origo] | Létrehozás dátuma: 2010. 04. 12., 21:53
eszközök:
Megakadályozná a Fidesz kétharmados győzelmét az MSZP, és a párt elnöke megüzente a több körzetben versenyben maradt LMP-nek, hogy minden megoldás érdekli a szocialistákat. A Fidesz jelöltjei azonban a legtöbb helyen magabiztos vezetéssel jutottak a második fordulóba, csak pár hely ígérkezik rázósnak. Ráadásul az sem világos, hogy kiket célzott meg ajánlatával az MSZP: a közvélemény-kutatások szerint az LMP-sek alig kedvelik jobban a szocialistákat, mint az Fideszt, sőt, negyedük 2006-ban még a Fideszre szavazott.

"Kellenek azok a szavazók is, akiknek bizalma lehetővé tette, hogy az LMP képviselői most már véglegesen, biztonságos arányban ott legyenek a parlamentben" - győzködte az LMP szavazóit hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Lendvai szerint az LMP-szavazókra a Fidesz kétharmados többségének megakadályozásához van szükség, megnyerésük érdekében pedig "minden megoldásra nyitottak és minden típusú megegyezésre készek". Egy újságírói kérdésre azt válaszolta: ebben a visszalépés lehetősége is benne van.

Az MSZP vezetői korábban még azt nyilatkozták, hogy jelöltjeik nem fognak visszalépni, még akkor sem, ha a Jobbik esetleges egyéni győzelmét kellene megakadályozni. Már vasárnap este, az első forduló eredményeinek nyilvánosságra kerülése után elutasították a visszalépést a Jobbik és az LMP vezető politikusai, majd ezt hétfőn a szóvivőik megerősítették, hogy sem az LMP, sem a Jobbik nem tervezi egyéni jelöltjei visszaléptetését.

Az ország 176 egyéni választókerületéből 119-ben már az első fordulóban eldőlt a mandátum sorsa, 57 helyen kell második fordulót rendezni. Lendvai erre utalva azt mondta: az MSZP jelöltjeinek nyolc körzetben kell nyerniük a második fordulóban, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados többségét. Az 57 körzetből a Fidesznek 52-t kell megnyernie ahhoz, hogy kétharmados többséget szerezzen. Ezekben a körzetekben, egy XIII. kerületi szavazókerület kivételével a Fidesz-KDNP jelöltjei vezetnek, a legtöbb helyen meggyőző fölénnyel, csak néhány százalékkal elmaradva az 50 százaléktól (az eredményekről itt olvashat).

Budapesti szavazatok kellenek

Az LMP főként a fővárosban nehezítheti, vagy ha visszalépteti jelöltjeit, segítheti az MSZP-t. Az LMP-s jelöltek ugyanis a fővárosban több körzetben is állva maradtak. A főváros 32 választókerületéből 21-ben lesz második forduló, ezek közül pedig 13-ban az LMP jelöltjei állnak a harmadik helyen (a második fordulóban, az első fordulóban három legtöbb mandátumot szerző képviselő indulhat). Abban a 8 budapesti körzetben, ahol nem az LMP, hanem a Jobbik jelöltje áll a harmadik helyen, 5-ben az LMP nem is tudott jelöltet állítani, tehát csak a párt többi fővárosi körzetben elért eredményeiből lehet következtetni arra, hogy a párt több százalékot kitevő szavazóbázissal rendelkezhet.

Több olyan választókerület is van, ahol még az sem lenne elég az MSZP győzelméhez, ha minden, az első fordulóban az LMP-re szavazó választó átszavazna. A VI. kerületben (Budapest 8. választókerület) például a fideszes Illés Zoltán 48,6 százalékot, az MSZP-s Hatvani Csaba 26 százalékot, az LMP-s Kaszics Bálint pedig 16,7 százalékot szerzett, tehát a második és a harmadik jelölt támogatottsága együtt sem éri el a fideszes politikus támogatóinak számát. Hasonló a helyzet a VII. kerületben is, pedig ott az LMP a legjobb egyéni eredményét érte el: Csiba Katalin 17,4 százalékot szerzett.

Küzdelmes körzetek

A XIII. kerületben, a 19. választókerülteben az MSZP-s Szanyi Tibor viszont csak mintegy 400 szavazattal maradt le a fideszes Szalay Péter mögött. Szanyinak akkor lehet esélye megfordítani az eredményt a második fordulóban, ha a kiesett jobbikos jelölt, Kovács Bertalan Tamás szavazói nem támogatják a fideszes Szalayt, de ő megkapja az MDF-SZDSZ jelöltjének majdnem ezer szavazatát, esetleg az LMP-sek közül át tud csábítani néhány szavazót.

A szocialisták közül egyedüliként a XIII. kerület polgármestere, Tóth József tudott az első helyen végezni vasárnap, majdnem kétezer szavazattal megelőzve a fideszes Spaller Endrét. Utóbbinak csak akkor lehet esélye a győzelemre - feltételezve, hogy a második fordulóban, az elsőhöz hasonló részvétel lesz -, ha a kiesett jobbikos jelölt, Csender Tamás szavazói mind őt támogatják, illetve ha az LMP-szavazók közül senki nem szavaz át a kerület szocialista polgármesterére.

Budapest 16. választókörzetében, a XI. kerületben is viszonylag szoros eredmény született. Molnár Gyula kerületi MSZP-s polgármester 38,22, Simicskó István, a Fidesz jelöltje 44,48 százalékot szerzett. Simicskónak kedvez ugyanakkor, hogy a harmadik az LMP-s Diószegi Ernő, a kieső jobbikos Szabó Gábor 7 százaléka pedig nagyobb eséllyel vándorol a fideszes jelölthöz.

Akiknek jól jöhet a Jobbik

Az LMP kiesése és a Jobbik versenyben maradása jól jöhet esetleg Kiss Péter tárca nélküli miniszternek, aki az első fordulóban 30 százalékot szerzett a 6. választókerületben. Fideszes ellenfele Wintermantel Zsolt 44,4 százalékon áll, de a szocialista politikus megpróbálhatja megszólítani a negyedik helyen végzett LMP-s jelölt, Perneczky László 12 százaléknyi szavazóját, miközben a jobbikos Szegedi Csanád versenyben maradása megnehezíti, hogy 13,2 százaléknyi radikális szavazó legalább részben a Fideszt segítse.

Hasonlóan jól jöhet az LMP negyedik helye Botka Lászlónak, Szeged szocialista polgármesterének, aki 36,2 százalékot szerzett a Csongrád megyei 3. választókerületben a fideszes Bohács Zsolttal szemben, aki 43,3 százalékot kapott. A harmadik helyen a jobbikos Molnár Áron végzett 11,6 százalékkal. A második fordulóban már nem vesz részt az LMP jelöltje, Málovics György. Ha Málovics 8,8 százaléknyi támogatójának egy része Botkára szavaz, akkor a szegedi polgármester feljöhet.

A Fidesz is izgulhat pár helyen

A vidéki körzetekben általában sokkal egyértelműbb a helyzet, még Karsai Józsefnek, Battonya MSZP-s polgármesterének sincs sok esélye a Békés megyei 7. választókerületben. Karsai 26,6 százalékos eredményt ért el, míg fideszes riválisára, Simonka György 48,9 százalékot kapott. Versenyben maradt a Jobbik jelöltje, Dévényi-Dabrowsky Géza is, aki 18,8 százalékot szerzett. Karsai számára legfeljebb az MDF-es jelölt 5,5 százaléknyi szavazója jelenthetne tartalékot, de ez kevés ahhoz, hogy akárcsak megszorongassa a Fideszt. Hasonló a helyzet a Baranya megyei 4. választókerületben, Komlón, illetve a Bács-Kiskun megyei 8. választókerületben, Kiskunhalason is.

Fidesznek vidéken két helyen lehet félnivalója. A Borsod megyei 8. választókerületben, Edelényben induló jelöltjük, Daher Pierre libanoni származású orvos csak 36,5 százalékot kapott, míg a város korábban fideszes, de a pártból kizárt polgármestere, Molnár Oszkár függetlenként 24,1 százalékot. A harmadik helyen a jobbikos Miklós Árpád végzett 19,1 százalékkal. A bizonytalanságot fokozza, hogy ebben a körzetben négyen indulnak a második fordulóban, mert a szocialista Gúr Nándor is meghaladta a törvényben előírt 15 százalékos küszöböt, 18,7 százalékos eredményt ért el.

A Jobbik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. választókerületben, Tiszavasváriban és környékén a legerősebb. Jelöltjük, Császár József 33 százalékot kapott, míg a fideszes Karakó Lászlót 41,7 százalék támogatta. Versenyben maradt a szocialista Juhász Ferenc is, de csak 18,1 százalékos eredménnyel. A bizonytalanságot növelheti, hogy ebben a választókerületben az országos átlagnál kisebb, mindössze 60 százalékos volt a részvétel.

Vaktában lő az MSZP

A Medián által az [origo] és az RTL Klub számára végzett, 3000 fős kutatásból az derül ki, hogy a visszalépésekkel leginkább a Fidesz és az LMP nyerhetne sokat a második fordulóban. A másodlagos pártpreferencia-vizsgálat szerint (amelyből az derül ki, hogy a választók melyik pártot tartják a legelfogadhatóbbnak kedvenc pártjuk után) a Jobbik támogatói erősen szimpatizálnak a Fidesszel is: ez valószínűsíti, hogy ahol a Jobbik nem jutott második fordulóba, ott szavazói szívesen állnának a Fidesz mellé. A jobbikos szavazók jelentős része azonban nem tekint ellenségesen az LMP-re sem, 14 százalékuk elfogadhatónak tartja, hogy az LMP-re szavazzon.

Ha az MSZP valóban hajlandó visszalépni az LMP javára, az szintén lehet eredményes, a másodlagos pártpreferencia-adatok szerint ugyanis a szocialista tábor leginkább az LMP-vel, illetve valamivel kevésbé a kiesett MDF-fel rokonszenvezik (erről itt olvashat részleteket).

A Forsense 2010 első hónapjaiban végzett kutatásai alapján azonban az LMP támogatóinak többsége minden párttól távol áll. "A Fideszt négytizedük, az MSZP-t egyharmaduk ellenszenvesnek tartja, hasonló véleményen vannak az MDF-ről és az SZDSZ-ről is, a Jobbikot pedig majdnem háromnegyedük utasítja el" - olvasható a közvélemény-kutató intézet jelentésében. A Forsense kutatásának eredményei utalnak azonban arra is, hogy miért kísérletezik mégis az LMP-vel az MSZP. Az intézet elemzése szerint az LMP szavazóinak kétharmada "2009 elején még bizonytalan volt abban, hogy melyik pártot válassza, további 25 százalék viszont akkor még a szocialisták szavazójának mondta magát". A Forsense azonban azt is megjegyzi, hogy az LMP a Fidesztől szerezte szimpatizánsainak 24 százalékát.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.