Kilenc megyében megverte az MSZP-t a Jobbik

Vágólapra másolva!
Húszból kilenc megyében több szavazatot kapott a Jobbik, mint az MSZP. Borsodban a Jobbik kapta a szavazatok több mint negyedét.
Vágólapra másolva!

Húsz megyéből 9-ban több szavazatot szerzett listán a Jobbik, mint az MSZP. A Jobbik három megyében (Heves, Jász-Nagykun, Szabolcs) csak kicsivel maradt el attól, hogy megszerezze a szavazatok negyedét, Borsodban pedig át is lépte ezt az arányt.

Zala és Nógrád megyében egy százaléknál kisebb különbséggel ugyan, de meg tudta előzni a Jobbik az MSZP-t. A legrosszabbul Vasban és Budapesten szerepelt a Jobbik. A fővárosban csak minden tizedik szavazatot kapták meg.