[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Kormányzati posztban bízik Becsey Zsolt egykori EP-képviselő

[origo] | Létrehozás dátuma: 2010. 04. 28., 17:20
eszközök:
Kormányzati posztot kaphat az új kormányban Becsey Zsolt, a Fidesz korábbi EP-képviselője, ő legalábbis óezzel indokolta azt, miért mondott le egy, a Kárpát-medencei magyarokért tevékenykedő szervezet elnöki posztjáról.

A Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőt választotta a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség elnökké Becsey Zsolt helyett - olvasható a szövetség szerdai közleményében. Becsey - aki 2004 és 2009 között fideszes EP-képviselő volt - a közlemény szerint azért mondott el a posztjáról, mert a kormányváltás után új megbízatást kap.

Becsey erről az [origo]-nak azt mondta: mivel részt vett a Fidesz kormányzati felkészülésében, így elképzelhető, hogy kormányzati posztot kaphat az új kormányban. Arról azonban nem akart részleteket mondani, hogy milyen posztról lehet szó. Hozzátette: ha köztisztviselő lenne, akkor az a különböző pályázati péntek elosztása miatt összeférhetetlen lenne a szövetség elnöki posztjával. A szövetségnek 132 tagja van, többek között olyan önkormányzatok és EP-képviselők, akiknek a Kárpát-medencei együttműködés a céljuk.

Becsey 2004 és 2009 között fideszes európai parlamenti képviselő volt, a néppárti frakcióban a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó munkacsoport elnöke volt. 2007 óta volt a Héthatár Határon Átnyúló Együttműködéssel Foglalkozó Szövetség elnöke. Többször beszélt az Európai Parlamentben vajdasági magyarokat ért incidensekről, és számon kérte, hogy "meddig tűrheti az Európia Unió" ezt. A Fidesz 2009-es EP-listáján nem kapott befutó helyet, 29. volt, pártja pedig 14 mandátumot szerzett.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.