Még semmire nem kérte fel Schmitt Pált a Fidesz

Vágólapra másolva!
Schmitt Pál konkrét felkérést még nem kapott, de már készül arra, hogy szerepet kap a parlamentben vagy az új kormányban. A MOB elnöki tisztjéről csak akkor mond le, ha olyan közéleti feladatot kap, amely összeférhetetlen a sportvezetői funkcióval.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke konkrét felkérést még nem kapott a Fidesz vezetőitől, ám arra készül, hogy az új kormány megalakulásánál, vagy a parlamentben szerepet fog kapni. A Magyar Olimpia Bizottság (MOB) elnöke szerdán, Budapesten újságírók előtt nyilatkozva azt mondta, hogy 4-5 napon belül eldőlhet, hogy kire milyen feladat vár a következő kormányzati ciklusban. Konkrét személyi kérdésekről, illetve döntésekről nem kívánt beszélni a sportvezető, mint mondta, a Fidesz keddi elnökségi ülésén is erre kérték a párt politikusait.

Schmitt Pál, aki 20 éve elnöke a MOB-nak úgy fogalmazott, hogy "nem akarja elengedni a szervezet kezét", és amíg lehetősége van, addig marad a testület élén. Jövőbeni feladatától függ, hogy az összeférhetetlen, összeegyeztethetetlen lesz-e MOB-elnöki posztjával. Ha nem, folytatná a munkáját a MOB-ban akár elnökként, akár tiszteletbeli elnökként. Ha olyan szerepet kap, amely mellett nem tarthatja meg ezt a posztot, akkor segít kiválasztani utódját a MOB élén.

Schmitt a Fidesz_KDNP országos listájának második helyéről jutott be a parlamentbe az áprilisi választásokon. A fideszes európai parlamenti képviselő a Duna Tv hétfő reggeli műsorában azt mondta: hazajön Brüsszelből, lemond EP-alelnöki posztjáról, és itthon vesz részt "az ország újjáépítésében". Schmitt akkor azt mondta: nem szeretne elébe menni a leendő miniszterelnök bejelentéseinek, de ha felkérik, megtiszteltesésnek veszi és vállalja a házelnöki posztot.

Az országgyűlés elnökének a törvény csak annyit köt ki, hogy más kereső foglalkozást nem folytathat, és legfeljebb jogi oltalom alá eső szellemi munkáért fogadhat el díjazást.