A jobbikos Jakab Péter alsózsolcai gyűlése is viccesre sikerült

urestemer
Vágólapra másolva!
Jakab Péter alsózsolcai fóruma sem igazán hozta lázba az embereket, mindössze 20-25-en jelentek meg a választási főpróbájának beillő eseményen. Ismert, nem a jobbikos szóvivő fellépése volt az első, amelyet feltűnő érdektelenség övezett: Vona Gábor egy futballcsapatnyi szimpatizánst sem tudott összegyűjteni Pétervásárán, Volner János választási gyűlése pedig Nagykőrösön fulladt kudarcba. Ha a fórumozás nem is megy annyira, van, amiben elég jó a Jobbik: a vetélytársak lefizetésében. Úgy látszik, a Jobbiknak egy erős oldala van: a korrupció.
Vágólapra másolva!

Jakab Péter nagyjából a néppártosodással egy időben lett a Jobbik országosan ismert arca, 2016 szeptemberétől lett a párt szóvivője.

Politikai teljesítménye leginkább abban merül ki, hogy havi rendszerességgel jelenti be az újabb Simicska-plakátok érkezését.

Az általában feltűnően dühösen megnyilvánuló politikus 2014-ben a Jobbik polgármester-jelöltje volt Miskolcon, és bár persze nem nyert, javítási lehetőséget kapott, hiszen őt indítják áprilisban a Borsod-Abaúj-Zemplén 1-es körzetben. Jakab ezerrel igyekezett meghálálni a bizalmat, és ennek megfelelően a kampányhajrában lakossági fórumot hívott össze Alsózsolcára. Íme, a magabiztos plakát:

Forrás: Origo

A valóság azonban másképp alakult, mindössze 20-25-en jelentek meg a választási főpróbájának beillő eseményen – ez látszik a csalódott jobbikosok által kezelt Vadhajtások.com-ra feltöltött fényképen.

Jól látszik, hogy finoman szólva sem stoppolták le az összes széket a rajongók. Másképp fogalmazva: kongott az ürességtől az alsózsolcai közösségi ház. Ez azért számít különösen kínosnak, hiszen Alsózsolca a körzet egyik legnagyobb települése, több mint 6000-en lakják. Tehát, ha a számarányokat nézzük, akkor sincs jobb helyzetben a Jobbik.

Nem véletlen, hogy Jakab egyáltalán nem foglalkozott a fórum utórezgéseivel közösségi oldalán. Ráadásul Jakabot közismerten nem is érdeklik a helyi ügyek. Állandóan Pesten van, főleg, mert befutó helyet kapott a Jobbik listáján, tehát pontosan tudja: nyilvánvaló veresége ellenére is bejut a következő parlamentbe.

Nem a jobbikos szóvivő fellépése volt az első, amelyet feltűnő érdektelenség övezett: Vona Gábor egy futballcsapatnyi szimpatizánst nem tudott összegyűjteni Pétervásárán, Volner János választási gyűlése pedig Nagykőrösön fulladt kudarcba.

Úgy néz ki, nem az emberekkel való kapcsolattartás a Jobbik erőssége, viszont van amiben sokkal jobbak: a vetélytársak lefizetésében. Hétfőn robbant ki a botrány, hogy a jobbikos Farkas Gergely 600 ezer forintot ajánlott Midi Melánia LMP-s képviselőjelöltnek, ha az utóbbi visszalép a javára a kiskunhalasi választókörzetben. Úgy értesültünk, nem egyedi esetről van szó. A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor jár pénzért Simicska Lajoshoz, hogy a lefizetésekre legyen elegendő pénz.