Forrnak az indulatok: a kisgazdák választási csalásért feljelentik a korrupt Jobbikot

Vona Gábor Székelyudvarhelyen
Vágólapra másolva!
Tegnap megírtuk, hogy a korrupt Jobbik a Kisgazdapárt elnökének is pénzt ígért annak érdekében, hogy a párt visszaléptesse talpon maradt jelöltjeit. A vesztegetési kísérlet azonban balul sült el: az FKGP politikusai fellázadtak a durva befolyásolási kísérlet ellen. Egyikük feljelenti a Jobbikot „választási csalásért és befolyásáért”, a párt országos főtitkára pedig úgy fogalmazott, hogy a Kisgazdapárt nem eladó, országgyűlési képviselőjelöltjeik nem rabszolgák, és nem lehet őket eladni.
Vágólapra másolva!

A Kisgazdapártot is megkörnyékezte a Jobbik – erről számolt Paulina László a Tényeknek, mi pedig tegnap megírtuk.

A párt alelnöke olyan dokumentumokat mutatott meg, amelyek azt tanúsították, hogy a Jobbik különféle anyagi juttatásokat ajánlott fel a kisgazdajelöltek visszalépéséért cserébe.

Egész pontosan a következőket tartalmazta a Balogh Károly FKGP-elnök, valamint Szabó Gábor jobbikos pártigazgató és Staudt Gábor jobbikos képviselő közötti szerződés:

  • A Jobbik a választás eredményétől függetlenül vállalja, hogy a Kisgazdák budapesti irodájának működési költéségét kifizetik.
  • A Jobbik átvállalja a Kisgazdapárt peres ügyeinek költségét, és jogászainak a munkadíját.
  • A Jobbik anyagilag segíti a Kisgazdapárt vidéki programját
  • A Jobbik és a Kisgazdapárt közösen indul a 2019-es önkormányzati választáson.

A szerződés végén található záradék szerint az ajánlat abban a pillanatban lép életbe, ha a kisgazdák visszaléptetik jelöltjeiket a Jobbik javára az országgyűlési választást megelőzően. Ahogy beszámoltunk róla, elsőként Engelmann József kisgazda politikus adott hangot felháborodásának a Jobbik vesztegetési kísérletével kapcsolatban. Azt írta közösségi oldalán, hogy „Balogh Károly, a párt 'képviselője' bagóért eladta a Kisgazdapártot a Jobbiknak!” A párt közleményben is elutasította Vonáék „ajánlatát”, hiszen nem tudnak „a Jobbik eszméivel azonosulni”, ezért szó sem lehet arról, hogy visszalépjenek a javukra.

Vona Gáborék jelen állás szerint sikertelenül környékezték meg a Kisgazdapártot, akik feljelentéssel fenyegetőznek Forrás:

A Jobbik vesztegetési kísérlete totális kudarcba fulladt, kisgazda dühözön lett a vége

Az indulatok azonban továbbra is forrnak az FKGP-ben, egyre több jelöltjük nyilvánul meg indulatosan a jobbikos vesztegetési ügyben. Márkus János közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy

Nem ő volt az egyetlen, aki rossz néven vette a párt függetlenségét veszélyeztető pártelnöki döntést. Tóth Dezső, karcagi kisgazdajelölt az elmúlt napokban többször is foglalkozott a témával Facebook-oldalán. Fogadkozik, hogy nem fog visszalépni sem a Jobbik, sem más párt javára. A Tények műsorát követően úgy döntött, hogy

választási csalásért és befolyásolásért hivatalosan is fel fogja jelenteni a Jobbikot és a Kisgazdapártot.

Tóthnak nemcsak ez a baja a Jobbikkal, hanem az is, hogy szerinte eltitkolják valós arcukat. Ennek alátámasztására egy Magyar Gárdás-videót osztott meg:

A karcagi politikus felháborodását jól mutatja, hogy a Jobbik-Balogh Károly-paktum nyilvánosságra kerülésének másnapján

  • felutazott Budapestre azért, hogy az Országos Választási Bizottságtól tájékoztatást kérjen arról, hogy Balogh vissza tudja-e léptetni.
  • A „bíróságtól kikérte a pártokmányt”.
  • Felkeresett egy ügyvédet, akivel átnézték a jobbikkal kötött megállapodást. A jogász elmondása szerint elsőre azt mondta, hogy „ez választási csalás, bűncselekmény”.
  • Levelet írt Simicska Lajos tévéjének, a Hír TV-nek, hogy nem értenek egyet a visszaléptetésekkel.

A hajdúszoboszlói jelölt, Horváth Tibor sem hagyta szó nélkül a történteket, és feltette a kérdést közösségi oldalán:

Szervezkednek a kisgazdák függetlenségük megőrzéséért

Több jel is arra utal, hogy komoly mozgolódások indultak meg a párton belül a Jobbik befolyásolási kísérlete, és a jelenlegi FKGP-vezető ellen. Tóth Dezső a Tények-riportot megelőzően arra hívta fel ismerősei figyelmét, hogy nézzék este a műsort:

De ő volt az, aki nyílt napot szervezett a témában. „Pesten a székházunkban Bp, IX. ker. Kinizsi 22. megtartjuk a szokásos nyílt napunkat 10:00 órakor, aki tud, jöjjön, mert akkor közös sajtónyilatkozatot teszünk. Ha nem engednek be bennünket, beülünk majd a közelbe. Addig, ha a helyi sajtó kér nyilatkozatot, egyértelműen jelentsétek ki, hogy nem lépünk vissza senki javára, a Független Kisgazdapárt jelöltjeként indulunk a választásokon” – írta a karcagi politikus. Azt kérte párttársaitól, hogy ne vegyék fel a telefont, amennyiben a pártot a Jobbiknak kiárusító Balogh hívja őket. Úgy látja, hogy „szorul az áruló politikus nyaka körül a hurok”: