Vágólapra másolva!
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását - közölte Szanka Ferenc szóvivő.
Vágólapra másolva!

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban

az ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt

tett indítványt a kényszerintézkedés meghosszabbítására.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. Czeglédy Csaba vezetésével a gyanú szerint bűnszervezet jött létre 2011 és 2017 között, olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.

A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek

azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltként indult a 2018-as választásokon, és így a jogerős nyilvántartásba vételt követően mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette mentelmi jogát, ezért vele szemben az eljárás folytatásának akadálya elhárult, és a főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte előzetes letartóztatását.

A végzést a Szegedi Törvényszék helybenhagyta. Időközben a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárásokat mind a Kúria, mind az Alkotmánybíróság indítványra felülvizsgálta, és azokat törvényesnek, jogszerűnek minősítette, elvetve minden védelmi kifogást - tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.