Cser-Palkovics: Orbán Viktor mond beszédet a Fidesz kampányzáróján

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján - közölte szerdai sajtótájékoztatón a város fideszes polgármestere.
Vágólapra másolva!

Cser-Palkovics András közölte, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt:

a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték már többen is, hogy részt kívánnak venni

a rendezvényen. A Városház tér és környéke biztosan megtelik a másfél órás program idejére - tette hozzá.

A városvezető elmondta, hogy a kampányzáró eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) képviselőjelölt házigazdaként szól majd az egybegyűltekhez, míg a város nevében ő mond köszöntőt. Megjegyezte, hogy

elképzelhető egy meglepetésvendég felszólalása is, de az még egyeztetés alatt van.

Cser-Palkovics András szerint „akinek fontos Magyarország sorsa, a vasárnapi választás eredménye", jelen lesz a pénteken, 17 órakor kezdődő eseményen.

- fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este az Echo TV Bayer Show című műsorában jelentette be, hogy a Fidesz kampányzárója Székesfehérváron lesz, amely

„egy magyar kampányzáró lesz".