Nagyon jól jött Gyurcsánynak Czeglédy pénze

2018.04.06. 14:11

„Amikor nem volt elég pénz sem az MSZP-nél, sem a DK-nál, akkor nagyon jól jött Gyurcsánynak, Molnár Gyulának, Tóbiás Józsefnek az a segítség, amit ingyenesen kapott Czeglédy Csabától. Azt nem tudom, mi történik négy hónap múlva, a választások után, de amennyiben Czeglédy szabadlábra kerül, nem kizárt, hogy hasonló módszerekkel segíti a baloldal munkáját" - mondja el Zuschlag János a Figyelő birtokába jutott hangfelvételen arról, hogy Czeglédy Csaba, Gyurcsány ügyvédje mely politikusokat részesített illegális támogatásban.

Zuschlag János a saját hangján adja elő, hogy a jelenleg 6 milliárd forint költségvetési csalás gyanújával előzetesben lévő Czeglédy Csaba miképpen kúszott fel a ranglétrán a kétezres évek elejétől, hogy végül a baloldal pénzembere legyen, aki illegális módszerekkel támogatja az MSZP politikusainak kampányait diákszövetkezetein keresztül - írta a Figyelő. 

Zushlag elmondta, Czeglédy hogyan került jó viszonyba Ujhelyi Istvánnal, Molnár Gyulával, Varju Lászlóval, illetve Dobrev Klárával és férjével, Gyurcsány Ferenccel. Azt is hallhatjuk Zuschlagtól, miért is árulta el Czeglédy Kiss Pétert, amikor Gyurcsány Ferenc mellé állt. Zuschlag olyan neveket is megemlít a történetben, mint Hagyó Miklós vagy Tóth Csaba, utóbbit jelenleg is Zugló igazi urának tartják.

Újabb érdekes dolgok derültek ki Czeglédy CsabárólForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Cipősdobozban vitték a pénzt Gyurcsánynak

Mint arról korábban beszámoltunk, nemcsak a Demokratikus Koalíciót finanszírozta Czeglédy Csaba, hanem a Jobbik kampányainak is juttatott pénzt - minderről egy tanú beszélt a TV2 Tények című műsorának. Korábban ez a tanú Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba kapcsolatáról beszélt, arról, hogyan lettek állami megbízásokból magánvagyonok a számláikon.

Arról is beszélt, hogy vitte cipősdobozban a pénzt Gyurcsánynak, és hogy a bukott miniszterelnöknek beépített emberei voltak az MSZP-ben. A Fidesz felszólította Gyurcsány Ferencet: tisztázza, hány cipősdobozt kapott tele pénzzel a börtönben ülő Czeglédy Csabától. Czeglédy egyébként 50 millió forintot adott Kész Zoltán veszprémi időközi választási kampányára. Ötven kicsi indián, így viccelődött Czeglédy és Kész, mert hogy így hívták egymás között a korrupciós pénzt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK