Mindkét szavazat a Fideszre!

ORBÁN Viktor
Székesfehérvár, 2018. április 6. Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök a Fidesz központi kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron, a Városház téren az Országalmánál 2018. április 6-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
El akarják venni az országunkat, idegenek zsoldjában álló politikusoknak akarják kijátszani a hazánkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az április 8-i választás tétjéről székesfehérvári kampányzáró beszédében. A kormányfő kijelentette, hogy senki ne higgye azt, hogy zsebben van a győzelem, és senki se higgyen a közvélemény-kutatóknak. A most vasárnapi választás fő tétje, hogy bevándorlóország leszünk-e vagy sem - mondta Orbán Viktor.  
Vágólapra másolva!

A jövőben is úgy fogunk kormányozni, hogy bátran képviseljük a nemzet függetlenségét - mondta Orbán Viktor pénteki kampányzáró beszédében. A miniszterelnök szerint a korábbi években sok nagy csatát megnyertek, és ez feljogosít minket arra, hogy vasárnap is győzni fogunk.

- mondta a miniszterelnök. Kiváltottuk magunkat az adósrabszolgaságból, és megállítottuk a népvándorlás első hullámát.

Orbán Viktor a vasárnapi választást sorsdöntőnek nevezte, mert a képviselők mellett jövőt is választ az ország, több évtized forog kockán, az eredmény kijavíthatatlan, végleges, visszacsinálni már nem lehet, csak együtt élni a következményeivel.

- tette hozzá.

Ezek a pártok elfogadnák a kötelező kvótát, és kiszolgálnák az országot - mondta Orbán Viktor. A kormányfő a közönséghez szólva elmondta, hogy ezeket a dolgokat mindenkinek el kell mondania az ismerősének. Ha a határokat megnyitják, akkor már nincsen visszaút, és a gát átszakad - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a háttérben már megszületett a Gyurcsány-Vona-paktum.

Több ezren gyűltek össze a Fidesz székesfehérvári kampányzáróján Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor elmondta, hogy közösen elértük, hogy végre van jövőnk, és van mit megvédeni. Európát számos konfliktus terheli - tette hozzá.

- mondta a kormányfő. Szólt arról, hogy nyíltan beszélni kell arról, hogy Brüsszelben, az ENSZ-ben és Soros György műhelyében milyen jövőt szánnak nekünk. Az első 10 ezer bevándorlót még idén be akarják telepíteni - mondta a kormányfő -, és nekünk kell eltartani őket. Ha pedig már betelepítik a migránsokat, akkor veszélyben lesznek a nők is - mondta Orbán Viktor.

Magyarország a mi hazánk, nekünk nincs másik, ezt kell továbbadnunk - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy két jövő közül lehet választani: Soros György és a Fidesz-KDNP jelöltjei között. A miniszterelnök elmondta, hogy egyedül semmire sem megy, és minden képviselőre szüksége lesz. Nekünk a hazánk az első, nekik Soros György - tette hozzá. Úgy fogalmazott:

A miniszterelnök szavai szerint ez áll szemben "sok millió dollárral", és hisz abban, hogy több millió magyar akaratot nem lehet pénzzel legyőzni.

A hátralévő 48 órában arra is figyelni kell, hogy a fegyelmezettebb énünk legyen előtérben, ne higgye el senki, hogy zsebben van a győzelem. Ne higgyünk a közvélemény-kutatásoknak - tette hozzá. Vasárnap kell győzni, és ennek érdekében mindenkinek mindkét szavazatát a Fideszre kell adnia, mert a többi hazárdjáték - húzta alá a miniszterelnök. Amíg együtt maradunk, addig győzni fogunk - zárta beszédét a miniszterelnök.