Nagy ellenzéki bukások: Hadházy, Vona, Mirkóczki

Választás 2018, LMP , Hadházy Ákos
Vágólapra másolva!
A 2018-as országgyűlési választás nemcsak hatalmas, nagyarányú, újabb Fidesz-győzelmet hozott, hanem a korábban hangos ellenzéki vezéralakok óriási buktáját is előidézte. A kampány során ezek az ellenzéki politikusok bár tele szájjal kiabáltak, és a győzelmi álmaikat szövögették, ma estére hangjuk elhalkult, mivel saját választókerületükben a bukás világcsúcsát sikerült felállítaniuk.
Vágólapra másolva!

Az első említésre méltó ellenzéki bukás a szomszédját kínzó Hadházy Ákosé volt, aki jelen tudásunk szerint - 82,95 százalékos feldolgozottság mellett - közel 20 százalékkal maradt alul a Tolna 01-es, szekszárdi központú választókerületben.

Választás 2018, LMP , Hadházy Ákos Fotó: Mudra László - Origo

Hiába tehát az utolsó percekben kiizzadt ellenzéki összeborulás, nem sikerült győznie a repülésmániás politikusnak. Emlékeztetjük Hadházyt, hogy a Fidesz győzelmének esetére azt ígérte, hogy lemond. Ezt végül meg is tette, igaz csak a pártbeli pozíciójáról..

De meg kell említenünk Vona Gábor Jobbik-elnököt is, akinek jelen tudásunk szerint - 68,03 százalékos feldolgozottság mellett - szintén sikerült szűkebb hazájában, Gyöngyösön kikapnia, méghozzá közel 10 százalékkal a fideszes Horváth Lászlóval szemben.

Hadházyhoz hasonlóan Vona is megígérte, hogy benyújtja lemondását, ha újra a Fidesz tud kormányt alakítani. Most be is jelentette, hogy benyújtja lemondását.

Vona Gábor, választás 2018 Fotó: Szabó Gábor - Origo

Heves 1-es körzetében kikapott a Jobbik "őszödi beszédét" elmondó Mirkóczki Ádám, méghozzá 10 százalékkal a fideszes Nyitrai Zsolttal szemben. Ezt 53,06 százalékos feldolgozottságnál tudjuk kijelenteni.

Szóval hiába volt a matekozás, az összefogás, visszalépés, egyezkedés és a kormánypártok folyamatos támadása, a választók, úgy tűnik, nem értékelték túlzottan az ellenzéki vezérek választási kampányban és nyilván az elmúlt években is bemutatott teljesítményét.