Sokat kell kockáztatni a GVH 50 milliójáért

2010.04.01. 8:35

Jól csengő "vérdíjat" tűzött ki a kartellek fejére a versenyhivatal, ám a legfeljebb 50 millió forintos díj sikere nem egyértelmű. A bejelentőnek kemény kartelleket kell lefülelnie, nem használhat lopott információkat, erős pszichikai nyomás alá helyezhetik, amire az egészsége is rámehet, és mivel a magyar piac kicsi, így munkahelyét és jövőbeli megrendeléseit is kockáztatja a panasztétellel.

Csütörtöktől a kartellező cégek bírságának 1 százalékát, de legfeljebb 50 millió forintot kaphat az a magánszemély, aki "nélkülözhetetlen bizonyítékot" szolgáltat egy kartellügyről. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint az utóbbi négy év 20 legnagyobb kartellügylete "alsóhangon számolva" 64 milliárd forint kárt okozott a gazdaságnak - a hatóság kalkulációja szerint ez az összeg beépült az árakba, azaz fejenként 6400 forintot loptak el minden magyar állampolgártól a titkosan lepaktáló cégek.

A díj kitűzését azzal indokolták, hogy így lehet pénzügyi motivációt adni a versenykorlátozó megállapodások bejelentőinek, a jól hangzó jutalom azonban nem biztosan éri majd el a célját: a büntetések ugyan milliárdos nagyságrendűek lehetnek, így a jutalom is sokmillió forintra rúghat, de valóban nagy, 50 millió forintos díjjal kecsegtető ügyből az utóbbi két évtizedben mindössze kettő volt Magyarországon (lásd táblázatunkat). A büntetés 1 százaléka a legtöbb esetben csupán néhány tíz, esetleg százezer forintot jelent csak, ami nem feltétlenül nyújt elég motivációt arra egy-egy alkalmazottnak vagy partnernek, hogy saját munkáltatóját, illetve vevőjét jelentse fel az állami hatóságoknál, informátornak lenni ugyanis kifejezetten kockázatos tevékenység.

Megéri bejelenteni?

A kartellezés lebuktatására képes alvállalkozónak, illetve beosztottnak minden esetben mérlegelnie kell, hogy megéri-e neki az ügy bejelentése. Földes Ádám, a Transparency International Magyarország jogi tanácsadója szerint ennek eldöntésére három kérdést kell megválaszolni:

- Van-e értelme vagy lesz-e egyáltalán hatása a bejelentésnek, azaz lehet-e bízni a hatósági eljárás sikerében?

- Nem kockáztat-e indokolatlanul sokat a bejelentő, akár a teljes egzisztenciáját (ezt ellensúlyozhatja a jogi védelem, illetve anyagi támogatás például egy munkaügyi perben)?

- Mennyit számít személyesen a bejelentőnek az informátori díj, vagyis az első két szemponton túl motiválja-e a bejelentőt a jutalom?

A legfeljebb 50 milliós informátori díj alkalmanként érdemi motivációt jelenthet, de Földes Ádám arra is felhívja a figyelmet, hogy a díjazás bevezetése előtt is voltak bejelentők és ezután is lesz olyan, akinek a pénz csak sokadlagos szempont marad, bár ettől természetesen az is igaz, hogy a pénzbeli ösztönző minden bizonnyal lendít a feljelentési kedven. Általánosságban azokban az esetekben használhat ez az eszköz a bejelentések számának növelésére, ahol a jutalom elég arra, hogy pótolja az informátor esetleges állásvesztése miatti kieső összeget - a gond azzal van, hogy pont a nagy összegű kartellesetek lebuktatása a nehéz, ahol a cégek sokkal komolyabban veszik a kartell titokban tartását.

Kevés a potenciális informátor

Az esetek többségében a potenciális informátor az lehet, aki a kartell-megállapodásnak nem haszonélvezője (például egy beszállító vagy alvállalkozó), vagy aki sértettség miatt távozott a kartellező cégtől, de az is elképzelhető, hogy maga az egyik kartelltag "nyomja fel" a társait (ez utóbbi lehetőségről lásd keretes írásunkat). A GVH nem rejtette véka alá, hogy elsősorban azokat a munkavállalókat célozza meg, akik birtokába kerül olyan tárgyi bizonyíték, ami alkalmas a cég lebuktatására - kérdés, hogy megéri-e jelenteni azoknak, akik meg is tehetik.

Probléma lehet ugyanis, hogy a kartellek lebuktatója legfeljebb 50 milliót kaphat, miközben nagyobb összefonódások esetén könnyen elképzelhető, hogy a bejelentő ennek az összegnek a többszörösét bukja el a hatóságok informálásával - a nagy fogásokra ugyanis jellemzően vagy vállalatvezetőknek, vagy pedig komoly beszállítóknak van rálátása, ők pedig sokat kockáztatnak. Bejelentői szempontból az is rizikófaktor, hogy a magyar piac kicsi, ezért könnyű "utánanyúlni" az informátoroknak, tehát aki bejelentést tesz, az azt is kockára teszi, hogy vállalkozóként nem kap megrendeléseket a jövőben, vagy munkavállalóként nem kap állást, főleg olyan esetekben, amikor valaki egy szűk piacon speciális szakértelemmel rendelkezik.

Földes Ádám az anyagiakon túl emberi tényezővel is magyarázza, hogy miért nehézkes informátorokat szerezni. Szerinte előfordul, hogy az információkat kiadó személyt erős pszichikai nyomás alá helyezik, ami az egészsége is rámehet, ezért sokan ezt a kockázatot nem vállalják fel, s ezen a pénz sem fog segíteni. Azoknál, akiknél számíthat, Földes szerint "nehéz megítélni, hogy sok vagy kevés" az 1 százalék.

Kellően nagy, de ne legyen túl sok

Wallacher Lajos, a GVH alelnöke szerint az 1 százalékos jutalmat és az 50 milliós összeghatárt úgy határozták meg, hogy kellően nagy összegű legyen a motivációhoz, de ne olyan nagy, hogy társadalmi megütközést keltsen (például egy 1 milliárdos jutalom), illetve ne érje meg külön vállalkozásokat létrehozni az ügyek felderítésére. Amíg a GVH részletes magyarázatokat szokott nyilvánosságra hozni arról, hogy egyes esetekben miért akkora büntetést szabtak ki amekkorát, addig a jutalmazás viszonylag rögzített, azaz nem veszi figyelembe a "bizonyíték" minőségét, amennyiben megfelel a "nélkülözhetetlenség" kritériumának.

"Az alkalmazottak felé működhet, de a sokat kereső, egymást ismerő menedzsereknél kevésbé" - véli Léderer Sándor, a K-monitor független korrupcióellenes civil szervezet elnöke. Az 50 millió forintos nagyság a beosztottakra nézve akár "stimmelhet is", de mivel Magyarországon ennek az eszköznek nincs gyakorlata, ezért kell pár év, amíg kiderül, hogy hogyan reagálnak rá a szereplők. Léderer Sándor Dél-Korea példáját hozta fel negatívumként: ott nem csak a gazdasági, de mindenféle bűncselekményeknél volt jutalom, ami miatt olyan bűnvadászat kezdődött, ami összességében negatívan hatott vissza a társadalom szemében.

Nélkülözhetetlen
Nélkülőzhetetlennek számít az a dokumentum, ami nélkül nem lehet bizonyítani a kartellezést. Fontos, hogy bemondásra nem jutalmaz a hatóság, írásos vagy tárgyi bizonyítékra van szükség.

Szűkíti az önkéntes informátorok mozgásterét, hogy nem lehet bűncselekmény által szerzett információkat bejelenteni, azaz nem lophat adatot, nem szerezhet erőszakosan dokumentumokat. Fontos, hogy a bizonyíték írásos vagy tárgyi legyen (például e-mail, sms, írásos dokumentum, jegyzet), különben a hatóság nem jutalmazza azt. Elrettentheti az informátorjelöltet az a tény is, hogy a jutalmat nem azonnal, hanem az eljárás végén, a bírságot is megállapító versenytanácsi határozat után kaphatja meg, ami tipikusan egy, de legfeljebb másfél évbe is beletelik.

A pénzjutalom nem minden gazdasági károkozásra vonatkozik, csak az úgynevezett "kemény kartellekre". Ezek közé tartozik az árfixálás, a piacfelosztás vagy a kibocsátási megállapodás, tehát aki bejelentést akar tenni, annak nem árt tisztában lennie cége "bűnével". Erre azt javasolja a hatóság, hogy mielőtt lépne az információ birtokosa, keressen fel egy ügyvédet.

Kiegészítő eszköz

A GVH szerint csak kiegészítő eszköz lenne a jutalom a többi eszköz mellett. Az úgynevezett engedékenység technikájával már az 1990-es évek óta motiválják az európai hatóságok a kartellek felbontását. Ennek lényege, hogy a kartellező cégek közül az, amelyik először jelenti fel a versenykorlátozó magatartást, kisebb büntetésre vagy a bírság elengedésére jogosult. Ezzel a cégek közötti bizalmat kívánják bomlasztani, hiszen a kartellező cégek eleve abban érdekeltek, hogy a csak a másik fél tartsa be a megállapodást, ők maguk ne.

Az elmúlt évek néhány kartellbüntetése és az díj,
amelyet kapott volna egy informátor
Az ügy Éve Büntetés Informátori díj
Mobil végződtetési díjak 2003 360 000 000 3 600 000
Strabag és társai kartell 2004 245 000 000 2 450 000
Autópályaépítés kartellben 2004 7 043 000 000 50 000 000
Betonút Szolgáltató és Építő Rt. és társai 2005 1 313 300 000 13 133 000
Allianz-Generali-Casco és KGFB 2006 6 814 300 000 50 000 000
Gábriel-Nyír1 taxi és társai 2006 450 000 4500
bankkártyák forgalmi jutaléka 2009 1 922 000 000 19 220 000


Forrás: GVH


Fejes Gábor, az Oppenheim Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője szerint "nehéz, komplex kérdés", hogy az egyik fél felborítja-e a kartellt, vagy sem. Hiszen egy bűnbánó cég ugyan megúszhatja a súlyos pénzügyi veszteséget, amit a bírság jelenthet, de a presztízs és a befektetői bizalom elillanásán túl kártérítési perekkel is számolhat. Igaz, az a cég, amelyik önmaga feladását választja, legalább a bírságot megúszhatja. Fejes Gábor szerint a német, holland, angol menedzserek hajlamosabbak a fegyelmezett kilépésre a kartellből, míg az olasz, spanyol és a magyar cégekre is inkább az a jellemző, hogy a külföldi tulajdonosok kényszerítik rá az önfeladásra a kartellező cégeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK