Bár a Büntető törvénykönyv tavalyi módosítása megszüntette a kitérési kötelezettséget, a gyakorló jogász szerint a hazai bírói gyakorlat nagyon szigorú annak megítélésében, hogy valóban jogos védelmi helyzetben volt-e a megtámadott, és túllépte-e a szükséges mértéket.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static4.origos.hu/i/1003/20100312pestikozp10.jpg)
Tavaly augusztustól a Büntető törvénykönyvben megszűnt az úgynevezett kitérési kötelezettség, és a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a támadóra hárította. A kódexen túl a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve is kialakított egy olyan elvet, miszerint a hozzátartozók, elmebetegek, ittas, bódult állapotban lévő személyek támadása elől ki kell térni.
Ez annyit jelent, hogy a megtámadott például fusson el - ha erre módja és lehetősége van. Tavaly augusztustól tehát e kötelezettség nem áll fenn, így a saját maga és vagyona megvédésére kényszerülő állampolgárnak a korábbi szabályozáshoz képest több joga, lehetősége lesz, és fokozottabban érvényesül azon elv is, hogy a kockázatot a jogtalan támadónak kell viselnie.
Mennyi a szükséges mérték?
Változatlanul érvényes azonban az, hogy az állam nem kíván semmit áthárítani az állampolgárra, a jogos védelem csupán a szükséges rossz, a kisegítő intézmény, amikor a hatóságok nem képesek a biztonság szavatolására.
Noha nem kell kitérni a jogtalan támadás elől, változatlanul érvényes az is, hogy a támadással szemben arányosan, a szükséges mértékben lehet védekezni. E körben számos vita van jogászok körében, hiszen egy ilyen konfliktushelyzetben nem könnyű értékelni a magatartásokat, minden adott ügy minden apró részletét meg kell vizsgálniuk a bíróságoknak.
Szigorú magyar gyakorlat
Bár tavaly valóban megszüntették a büntetőjogi kódexben szereplő kitérési kötelezettséget, ennek hatása még nem érezhető - fejtette ki dr. Vidákovics Béla Zsolt. A régi szabályozást azonban semmiképp sem lehetett szerencsésnek nevezni, számos kérdés merült fel, például, ha elszaladok a támadó elől, meddig kell futnom?
Gyakorló büntetőjogászként azt mondhatom - mondta az ügyvéd -, hogy a magyar bíróságok nagyon szigorúan vizsgálják meg a jogos védelem kérdését, sőt, néha indokolatlanul is szigorúnak tűnnek a tárgyalótermek ítészei.
Megtörtént eset, hogy a jó erőben lévő huszonéves unoka rendszeresen verte a nagyapját, aki évek után kést ragadott, és az unokáját megsebesítette, a szúrás nem ért létfontosságú szervet. Esetében az eljáró bíróság nem ítélte meg a jogos védelmet.
Megtörtént eset az is, amikor a 17 éves, későbbi gyanúsítottat egy 52 éves, ittas személy támadta meg, minderre tanú is volt, ám a tizenéves javára nem állapították meg azt, hogy arányosan lépett volna fel a támadással szemben - mutatott rá dr. Vidákovics.
Csak kisegítő eszköz
A jogos védelem nem gyakori intézmény, száz megszüntetett nyomozásból csak egynél ez az indok - a többit gyermekkor, bűncselekmény vagy bizonyíték hiánya, kóros elmeállapot, tévedés, kényszer, fenyegetés miatt szüntetik meg.
Büntetőjogászok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a jogos védelem mindig is kisegítő eszköz, akkor jöhet szóba, ha közvetlen, azonnali támadás ellen az állampolgárnak magának kell védekeznie, és nem lehet alkalmazni mérlegelés nélkül, a szükségesség elvét félre téve.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.