Bizonyos ügyekben lehetséges az előzetes letartóztatás négy éven túli fenntartása, ám a változások nem járhatnak a hazai büntetőeljárások időtartamának növekedésével - fogalmazott az [origo]-nak dr Vidákovics Béla Zsolt, büntetőügyvéd.

Áder János, a Fidesz uniós parlamenti képviselőjének törvényjavaslata szerint az előzetes letartóztatás mindaddig fennmaradna, amíg a büntetőeljárás jogerősen nem fejeződik be. Indoklása szerint jelenleg még a legsúlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmények elkövetői esetében is, ha négy éven belül nem fejeződik be a büntetőeljárás jogerős ítélettel, akkor ki kell engedni az előzetes letartóztatásban lévőket.
Így azonban sok esetben meghiúsul az eljárás eredményes befejezése. A javaslat egyébként nem újdonság, már a Bajnai-kormány alatt is voltak olyan törekvések, hogy a tizenöt évig terjedő vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetében mód legyen arra, hogy valaki hosszabb ideig legyen előzetes letartóztatásban.
Két olyan eset is történt ugyanis a közelmúltban, amikor súlyos bűncselekmények miatt eljárás alatt álló személyeket - a fenti időkorlát miatt - kiengedték az előzetesből.
Lehet ellenőrizni a terhelt mozgását
Dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéd kifejtette: jelenlegi szabályozásunk szerint az előzetes letartóztatás akkor szűnnek meg, ha annak tartama a négy évet eléri, és a terhelttel szemben, tizenöt évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban az eljárás.
Ritkán előfordulnak olyan esetek, hogy az eljárás elhúzódása miatt a hatályos szabályozásunk szerint a hosszú ideje fogva lévő terhelt előzetes letartóztatása megszűnik, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden további korlátozás lehetősége kicsúszik a bíróságok kezéből.
Az előzetes letartóztatás megszűnésével egyidejűleg a bíróság elrendelheti a terhelt házi őrizetét, aminek ha megszegi a szabályait, ismételten előzetes letartóztatásba helyezhető. A házi őrizet előírásainak a megtartását- a terhelt hozzájárulásával - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizheti a rendőrség.
Kirívó esetekben
A négyéves határidő kitolásával a jogerős ítélet megszületéséig, nagyon könnyen előfordulhat, hogy az ügy terheltje hosszabb időt tölt előzetes letartóztatásban, mint amit terhére büntetésként a bíróság ítéletében kiszab, hiszen nem egyszer előfordul, hogy súlyosabb bűncselekmény vádjával folyik az eljárás, mint amit a bizonyítási eljárás lezárása után megállapít a bíróság.
Habár néhány kirívó esetben szükség lehet az előzetes letartóztatás négy éven túli fenntartására, de a célnak a büntetőeljárás gyorsításának kellene lennie, és nem az előzetes letartóztatás lehetséges időtartamának a meghosszabbítása.
Az eljáró hatóságok túlterheltsége miatt, a büntetőeljárások jelentős mértékben elhúzódnak. Nem ritka, hogy az elkövetett cselekmény időpontjához képest, csak évekkel később kerül sor a bírósági tárgyalásra, ami nagymértékben megnehezíti a bizonyítást, ami ismételten elhúzhatja az eljárást.
A "fegyverek egyenlősége"
Az előzetes letartóztatás szabályozása jelenleg számos hibával küzd - húzta alá dr. Vidákovics Béla Zsolt. Büntetőeljárási alapelv például a "fegyverek egyenlősége" ami biztosítani hivatott a büntetőeljárásban, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson.
Ennek egyik feltétele, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben, mélységben és álláspontom szerint azonos időben ismerhessék meg.
Ez a feltétele a "fegyverek egyenlőségének" a nyomozati szakban, és így abban az esetben, ha az előzetes letartóztatást a nyomozati szakban rendelik el, az előzetes letartóztatásról tartott tárgyalás idején szinte teljes mértékben hiányzik.
Ugyanis a vádlott és védője, a rendelkezésre álló bizonyítékok töredékét ismerheti csupán, így szinte lehetőségük sincs, hogy érdemben védekezzenek az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítvánnyal szemben.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.