Új rendszer: két hét alatt kézhez kapja az adós a fizetési meghagyást

Vágólapra másolva!
A korábbi hat-nyolc hónap helyett akár két hét alatt fizetési meghagyás érkezhet a számlát ki nem fizető adóshoz, és a visszajelzések szerint az új rendszer gyorsasága jelentősen javíthatja a gazdasági élet biztonságát - mondta az [origo]-nak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Vágólapra másolva!

Fokozatosan növekszik a hazai közjegyzőkhöz beérkező fizetési meghagyások (fmh) száma, míg a júniusban indult új rendszer (korábban a bíróságok kezelték az fmh-kat - a szerk.) az első hónapban háromezer beadványt fogadott, addigra szeptember elején már a hatvan ezredik okirat is beérkezett.

Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerint mindez azt jelenti, hogy még a július 15-től augusztus 20-áig tartó ítélkezési szünet ellenére is, hétről hétre nőtt a benyújtott fizetési meghagyások száma, és július-augusztus hónapban összesen 57 ezer fmh-ügyben fordultak közjegyzőhöz az emberek.

Ez a szám a jövőben nőni fog, a kamarai számítások szerint akkor működik a rendszer teljes kapacitással, ha egy hónapban közel ötvenezer fmh kibocsátása iránti kérelmet nyújtanak; cégek, ügyvédek elektronikusan, magánszemélyek pedig akár szóban, írásban is, bármely közjegyzői irodában.

Friss rendszer

Az új rendszerrel kapcsolatban vegyesek a visszajelzések, egyrészt teljes elismerés illeti a gyorsaságot, és azt, hogy milyen hamar megszületik a jogerős fmh, másrészt a rendszer kiépítése során sok problémája volt a kamarának, és a működésén még van mit javítani.

Tóth Ádám szerint a kamara azért küzdött az előkészítés során, hogy legyen elég idő a rendszert kezelő szoftver kidolgozására. Ám csak áprilisban három olyan lényeges változtatás történt a jogszabályi környezetben, amelyek külön-külön is másfél-két hónapos fejlesztést igényeltek volna.

A rendszer viszont júniusban elindult, miközben az utolsó végrehajtási rendeletek május elején jelentek meg. Mindez a mai napig zsúfoltságot okoz a rendszerben, ezért napközben, amikor sokan használják, lelassul.

Így van ez felhasználói és közjegyzői oldalon is, ezért a kamara legfontosabb célja, hogy a rendszer gyors és széleskörű hozzáférhetőségét tartósan és kiegyensúlyozottan tudja biztosítani.

Nagy siker a gyorsaság

Ami egyértelmű előrelépés: ha az adós nem fizet ki egy számlát, meglehet, már két héten belül megérkezik hozzá a fizetési meghagyás, szemben a korábbi, a bíróságok által kezelt rendszerrel, ahol hat-nyolc hónapig kellett várni. (Mindeközben az adósnak pont annyi ideje van ellentmondásra, mint korábban, 15 nap; ekkor alakul perré az eljárás - a szerk.)

Ezzel nagy csapás mérhető a körbetartozásokra, a magyar gazdaság egyik rákfenéjére, amikor olyan pénzzel kapcsolatban vállalnak kötelezettséget piaci szereplők, amely nincsen birtokukban, az összegek beérkezése bizonytalan, így az ügyleti kockázatuk részesévé teszik a részükre jóhiszeműen szolgáltató partnert.

Az új rendszerben a felelőtlenül eljáró cégek vagyonát a korábbinál nagyságrenddel rövidebb idő alatt végrehajtás alá vonhatják, ez pedig sok adós - aki olyan "hitelt" kapott, melyet a "hitelnyújtó" egyáltalán nem akart - közvetlen működését illeti. Az új rendszer ily módon a gazdaság stabilitását segíti elő.